A Holland Kelet-indiai Társaság Batavia nevű hajójának rakománya megmutatta, milyen összetett és magas szintű szervezést igénylő ellátási láncok működtek már négyszáz évvel ezelőtt, a globális kereskedelem hajnalán. Az 1629-ben, Nyugat-Ausztrália partjainál elsüllyedt hajó homokkőtömbjeit vizsgáló kutatók két, egymástól mintegy 140 kilométerre fekvő kőbányáig vezették vissza az építőanyag eredetét.

A Holland Kelet-indiai Társaságot (Vereenigde Oostindische Compagnie, VOC) 1602-ben alapították a holland rendi gyűlés, a Staten-Generaal döntése alapján. Az egyik legrégebbi és leghatalmasabb multinacionális kereskedelmi társaság 1798-ig működött, és központi szerepet játszott a 17–18. század világkereskedelmében.

Ázsiai kereskedelmi monopóliumának birtokában a VOC fejlesztette a holland gyarmati infrastruktúrát az Indiai-óceán térségében, és többek között Kínával, Indonéziával, Japánnal és Ceylonnal folytatott élénk kereskedelmet. Az indonéz szigetvilág fűszerkereskedelmének ellenőrzése hatalmas gazdagságot juttatott Európába.

Érdekei védelmére a társaság megerősített kereskedelmi állomások hálózatát hozta létre a szigetvilágban. Ennek közigazgatási központja Batavia, a mai Jakarta volt. A távoli telepek felépítéséhez és fenntartásához szükséges építőanyagokat hajókon szállították oda.

A Batavia első útja

Ezek közé a szállítóhajók közé tartozott a Batavia, a társaság háromárbócos zászlóshajója is. A gályát 1628 októberében bocsátották vízre, majd azonnal első útjára indították Batavia felé. Fedélzetén 341 ember utazott, rakterében pedig ezüstrudakat, érméket, ékszereket, különféle árucikkeket és építőanyagokat vitt. Utóbbiak között megmunkált homokkőtömbök és több ezer tégla is volt.

A hajó 1629. június 4-én zátonynak ütközött Nyugat-Ausztrália partjainál, és elsüllyedt. A túlélők között ezután lázadás tört ki, majd tömegmészárlás következett, ezért a Batavia pusztulása a hajózás történetének egyik leghírhedtebb szerencsétlenségeként vált ismertté.

A roncsot 1963-ban találták meg. A hetvenes évek elején a hajótest megmaradt részeinek és a rakomány egy részének kiemelése is megkezdődött.

Árulkodó cirkonszemcsék

A Journal of Archaeological Science: Reports folyóiratban megjelent új tanulmány szerzői azt vizsgálták, honnan származtak a Batavia homokkőtömbjei. Ezzel azt akarták tisztázni, hogyan mozgatta az építőanyagokat a VOC négyszáz évvel ezelőtt a világméretű hálózatában.

Mivel a kőzet összetételének egyes részleteit hagyományos képalkotó és elemző módszerekkel nem lehetett meghatározni, a kutatók a homokkőben található törmelékes cirkon U–Pb kormeghatározását alkalmazták. A geokronológiai eljárás azon alapul, hogy a cirkon mikroszkopikus szemcséiben található uránizotópok stabil ólomizotópokká bomlanak. A módszerrel meghatározható a cirkon kristályosodási kora, és azonosítható a kőzet keletkezési helyére jellemző megbízható „ujjlenyomat”.

A hajóról származó két, külsőre egyforma homokkőtömb mintáinak összevetésekor kiderült, hogy eltérő spektrumot mutatnak. A minták ugyanakkor megfeleltek két ma is ismert németországi kőbánya kőzetének: az egyik tömb a bentheimi, a másik az obernkircheni bányából származott. A két lelőhely mintegy 140 kilométerre fekszik egymástól.

A VOC már négyszáz éve összehangolt ellátási láncot működtetett

A legalább két különböző bányából kitermelt köveket tehát egyetlen szállítmánnyá vonták össze, majd a fél világon át továbbították. A kutatók szerint ez azt bizonyítja, hogy több mint négyszáz éve már összehangolt, átgondolt és jól szervezett ellátási lánc működött.

Anthony Clarke, az ausztrál Curtin Egyetem geokémikusa és a tanulmány egyik szerzője szerint az eredmények azt is érzékeltetik, milyen összetett logisztikai rendszer állt a Holland Kelet-indiai Társaság világméretű terjeszkedése mögött. Az építőanyagokat különböző helyeken termelték ki, összevonták, majd hatalmas távolságokra szállították, hogy fenntartsák a gyarmati infrastruktúrát.