Álvaro Bilbao neuropszichológus, háromgyermekes apa könyveit 24 nyelvre fordították le, és már 350 ezren olvasták. Új kötetében a saját érzelmeiket, félelmeiket és kétségeiket megérteni próbáló kamaszokhoz szól, de a bizalmasabb szülő-gyerek kapcsolat kialakításához is támpontokat ad. Az alábbi gondolatok azt járják körül, miért természetes a hibázás, és hogyan tanulhatunk a kudarcainkból.

## Hibák nélkül nincs tanulás

Egy kisgyerek nagyjából egy évig készül az első lépéseire. A levegőben rugdalózva erősíti az izmait, hónapokon át gyakorolja ülés közben az egyensúlyozást, majd átlagosan három hónapig mászik, hogy fejlődjön a mozgáskoordinációja. Amikor azonban először próbál felállni, rendszerint azonnal elesik.

Hiába fejlődött az ereje, az egyensúlyérzéke és a koordinációja, az agya csak úgy sajátíthatja el a járást, ha újra meg újra nekivág, és közben újra meg újra elesik. Ugyanez igaz más készségekre is: legyen szó hegedülésről, sportról, egy idegen nyelvről, zsonglőrködésről vagy akár flörtölésről, kezdetben elkerülhetetlen az ügyetlenkedés. A hibák nem a tanulás kudarcai, hanem a folyamat alapvető részei. Ha valaki folytatja a próbálkozást, és levonja a tanulságokat, egyre jobban fog teljesíteni.

Ezt nehezebb elfogadni az olyan készségeknél, mint a kapcsolatépítés, a stressz kezelése egy nehéz vizsga előtt vagy a konfliktusok rendezése egy baráttal, illetve a szülőkkel. Ezek egyszerűnek tűnhetnek, ezért hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy különösebb erőfeszítés és felkészülés nélkül is menniük kellene. Valójában ezeket is tanulni és gyakorolni kell.

A kamasz életében még sokszor alakulhat másként egy vizsga, egy állásinterjú, egy szerelmi vallomás vagy egy kapcsolat, mint remélte. Ilyenkor csalódottságot és szégyent érezhet, vagy legszívesebben mindent feladna. Fontos azonban tudnia, hogy ez gyakran megtörténik másokkal is.

Egy princetoni professzor például azért állította össze saját „kudarcos önéletrajzát”, mert azt látta, hogy hallgatói könnyen elcsüggednek. Időrendi sorrendben felsorolta benne, hány vállalat és egyetem utasította vissza, mielőtt megszerezte jelenlegi állását. A lista nemcsak a diákokat, hanem világszerte a sajtót is meglepte. Jól mutatta, hogy az életet sikerek és kudarcok együtt alkotják, a legtöbb sikertelenség pedig a tanuláshoz és a célok eléréséhez vezető út része.

A hibákhoz való egészséges viszony egyszerű mondatokban is megmutatkozhat. Ha valaki tévesen azt állítja, hogy Róma Franciaország fővárosa, rögtön kijavíthatja magát: „Helyesbítek: Franciaország fővárosa Párizs.” Ez egyszerre oldja a hibázás feszültségét és jelez egészséges önértékelést. Nem kell összeroppanni: elég megtenni az első lépést, és helyesbíteni.

## A hibát el kell ismerni

A hibázás természetes, de ebből nem következik, hogy nem szabad rosszul éreznünk magunkat miatta. A kellemetlen érzelmeknek fontos szerepük van a tanulásban.

Képzeljünk el egy diákot, aki a barátaival éppen egy ellenszenves osztálytársáról beszél, majd észreveszi, hogy az illető a közelben állt, és mindent hallott. A szégyen olyan erős lehet, hogy legszívesebben elsüllyedne. Megpróbálhatja azzal menteni magát, hogy csak viccelt, vagy másvalakiről volt szó. Később két lehetősége marad: úgy tesz, mintha semmi sem történt volna, és azzal igazolja magát, hogy a másik megérdemelte; vagy figyel a szégyenérzetre, és belátja, hogy legközelebb nem érdemes másokat a hátuk mögött kibeszélni. A második út sok későbbi problémától óvhatja meg.

Bilbao szerint az agy egy meghatározott területén olyan neuronok működnek, amelyek érzékelik a hibákat, és összekapcsolják a kellemetlen érzéseket a tanulásért és problémamegoldásért felelős részekkel. Ezért szégyelljük magunkat, amikor megbotlunk, vagy zavarba jövünk, ha valami oda nem illőt mondunk az osztályban. A kellemetlen érzelmek segítenek tanulni, és erőt, illetve bölcsességet adhatnak ahhoz, hogy jobbak legyünk.

Természetes a csalódottság egy elrontott vizsga után, a szégyen egy baklövés miatt, a düh, ha erőfeszítéseink ellenére sem sikerül valami, vagy a megbánás, amikor megbántunk valakit. Ezek az érzések azért vannak, hogy segítsenek. A legrosszabb reakció az, ha mindenáron ragaszkodunk ahhoz, hogy igazunk van, mert akkor nem vonhatjuk le a tanulságot.

A tévedés elismerése ugyanakkor nem jelenti azt, hogy valakinek élete végéig rossz embernek kell tartania magát. A két gondolat nem zárja ki egymást: vállalhatjuk a hibánkat, miközben emlékeztetjük magunkat arra, hogy mindenki téved, és ez a fejlődés része. Érdemes meghallani, mit jeleznek a kellemetlen érzések, figyelembe venni őket, majd továbblépni.

## Nem minden alakul a terv szerint

Gyerekkorban sokan építettek búvóhelyet székekből, párnákból és takarókból. Ezek ritkán lettek olyanok, amilyennek elképzeltük őket: a takaróból készült tető folyton lecsúszott, az építmény pedig be- vagy kimászás közben összedőlt. Mégis ez volt a játék része.

Később egyre könnyebb elhinni, hogy mindennek tökéletesen kell sikerülnie. Ebben szerepe lehet az olyan figyelmeztetéseknek is, mint hogy a hibákért fizetni kell, minden tettnek következménye van, és az élet nem játék. Sok fiatal ezért minden tévedést élet-halál kérdésként él meg.

Természetesen vannak valóban súlyos, akár emberéletet követelő hibák. Ilyen az ittas vezetés, a függőség vagy az egészség felelőtlen elhanyagolása. Az élet más területein azonban természetes, hogy az ember téved, majd tanul belőle.

Előfordulhat például, hogy valaki megtalálni véli élete szerelmét, már közös nyaralásról, házról és gyerekekről álmodik, néhány hónap múlva viszont felismeri, hogy nem boldog a kapcsolatban. Ilyenkor érdemes megállni, visszafordulni, és megvárni azt, akivel jobban érzi magát.

Bilbao egy fiatal nő példáját is felidézi, aki azért választotta a közgazdasági kart, mert ezt tartotta a legjobb döntésnek későbbi karrierje szempontjából, noha rendkívül kreatív, művészi személyiség volt. Másfél évig tanult olyasmit, ami nem érdekelte és nem szerette. Végül az unalom és a csalódottság miatt otthagyta a képzést, a következő évben pedig formatervezést kezdett tanulni. Már az első napon úgy érezte, megtalálta a helyét: minden előadást élvezett, tanárai pedig kivételes tehetséget láttak benne.

Az irányváltás gondolata ellentmondhat annak az elképzelésnek, hogy nyílként, egyenes vonalban kell haladnunk a cél felé. Néhány ember élete valóban így alakul, sokaké azonban emelkedőkkel, zuhanásokkal és visszalépésekkel tarkított. Ettől még ők is előrehaladhatnak a maguk módján.

Vannak, akik végigmennek a kijelölt úton, de olyan szakon szereznek diplomát, amely nem lelkesíti őket, vagy olyan emberrel kötnek házasságot, aki mellett már régóta boldogtalanok. Nem hallgatnak a belső iránytűjükre, ezért nem változtatnak. Mások kilépnek egy rossz kapcsolatból, a korábbiaknál megbecsülőbb barátokra találnak, vagy pályát módosítanak, hogy visszatérjenek ahhoz, ami örömet szerez nekik.

Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy továbbhalad-e azokkal a dolgokkal és emberekkel, amelyek és akik boldoggá teszik, vagy irányt vált, amikor úgy érzi, nincs a helyén. Ez nem mindig könnyű. Bátorságra, illetve a szülők, egy jó barát, egy tanár vagy akár pszichológus támogatására is szükség lehet. A saját érzéseinkben azonban bíznunk kell, és nem szabad feladnunk. Néha éppen egy hátralépés ad lendületet a továbblépéshez.

A legfontosabb üzenetek egyszerűek: nem érhetjük el mindig mindazt, amit szeretnénk; senki sem szeret hibázni, mégis el kell fogadnunk, hogy ez az élet része; saját tévedéseink elismerése segíti a talpra állást, és önbizalmat is jelez. A legsikeresebb emberek mögött rendszerint sok vereség áll.