1983 őszén, a hidegháború egyik legfeszültebb időszakában a világ komolyan tartott egy nukleáris konfliktustól. Nem sokkal korábban lelőtték a dél-koreai utasszállító repülőgépet, az Egyesült Államok megszállta Grenadát, Európában pedig küszöbön állt az Able Archer 83 nagyszabású NATO-hadgyakorlat.

Ekkor, az amerikai partoktól mintegy 200 mérföldre, a Sargasso-tengeren váratlanul a felszínre emelkedett a K–324 szovjet atom-tengeralattjáró. A hajó mozgásképtelenül sodródott, kiemelt tatján pedig a Pentagon egyik legszigorúbban őrzött, több százmillió dollárt érő haditechnikai eszköze tekeredett a hajócsavarra.

A 671RTM Scsuka terv alapján épült, a NATO által Victor III osztályba sorolt K–324 Vadim Tyerjohin másodosztályú kapitány parancsnoksága alatt teljesített harci szolgálatot Florida közelében. A legénység feladata az volt, hogy észrevétlenül figyelje az óceánt, és kövesse a Kings Bay támaszpontról kifutó amerikai, ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjárókat.

Október végén a szovjet hidroakusztikusok felfigyeltek a USS McCloy amerikai fregattra. A hajó a TASS rendszerhez tartozó, szigorúan titkos, alacsony frekvenciájú, vontatott szonárantennát tesztelte.

Az eszköz egy hosszú, hajlékony cső volt, benne érzékelők százaival; a fregatt páncélozott kábelen vontatta maga mögött. Az amerikai haditengerészet azt remélte, hogy ezzel több száz kilométerről is észlelheti a szovjet tengeralattjárókat. A technológia rendkívül értékes célpontnak számított a szovjet hírszerzés számára.

A K–324 a fregatt nyomába szegődött, és titokban rögzítette a szonár működési paramétereit. Tyerjohin azonban nem tudta, hogy az amerikaiak teljesen kiengedett kábellel végzik a próbát: az antenna több mint egy kilométerre húzódott a hajó mögött.

Amikor a fregatt manőverezni kezdett, a szovjet tengeralattjáró közelebb húzódott, majd éppen ott keresztezte a hajó farvizét, ahol a kábel lebegett. Tompa csikorgás futott végig a K–324 nyomásálló burkolatán, majd heves rázkódás kezdődött. A vészvédelem leállította a főturbinát, a hajócsavar pedig teljesen beszorult.

A mozgásképtelenné vált, 7500 tonna vízkiszorítású tengeralattjáró gyorsan süllyedni kezdett. Amikor 100 méternél is mélyebbre jutott, a parancsnok elrendelte a fő ballaszttartályok vészhelyzeti kifúvatását. A sűrített levegő kiszorította a vizet, a K–324 pedig meredeken a felszínre emelkedett.

Tyerjohin ezután orrnehéz helyzetbe állíttatta a hajót, hogy a tat kiemelkedjen a vízből. A periszkópon át látta meg, mi történt: a hajócsavarra szorosan rátekeredett egy emberi kar vastagságú fémkábel, amelynek másik vége messz benyúlt a hullámok közé.

A hajócsavar elvágta ugyan a fregatt kábelét, de bele is gabalyodott annak páncélozott borításába. A szovjet tengerészek előbb fejszékkel próbálták átvágni, majd Kalasnyikov gépkarabéllyal lőttek rá, ám a páncélzaton még karcolást sem tudtak ejteni.

Néhány órával később nyílt amerikai rádióforgalmazást fogtak: a USS McCloy legénysége észrevette a szigorúan titkos kábel eltűnését. Miután az amerikaiak rájöttek, hol van az eszköz, két romboló, a USS Peterson és a USS Nicholson sietett a sodródó K–324-hez.

A Pentagon számára súlyos helyzet alakult ki. A tengeralattjáró-elhárítás egyik legfontosabb titka egy szovjet hajó tatján függött, de semleges vizeken nem lehetett botrány nélkül visszaszerezni.

A rombolók több tíz méteres távolságból köröztek a tengeralattjáró körül, és nagy hullámokat keltettek. A fedélzeti helikopterek közvetlenül a torony fölött lebegtek, rotorjuk légáramlatával próbálva lesodorni az embereket a hídról. Az amerikaiak fém csáklyákat is bedobtak, hogy elkapják és letépjék a kábel végét.

A rombolók fedélzetén teljes felszerelésben felsorakoztatták a tengerészgyalogosokat, és hangosbemondón közölték, hogy készek átszállni és átvizsgálni a szovjet hajót.

Tyerjohin válaszul gépkarabélyos tengerészeket vezényelt a hídra, elrendelte a torpedóvető csövek töltését, valamint robbanótöltetek elhelyezését a titkos rejtjelező állásoknál. A tengeralattjárót arra az esetre is előkészítették, hogy egy átszállási kísérletkor elsüllyesszék. Az amerikaiak nem vállalták az első lövést.

A patthelyzet több mint egy hétig tartott. Eközben a szovjet tengerészek a fedélzeti elektromos csörlővel több mint 400 méternyi nehéz kábelt húztak be kézi erővel az első rekeszbe, hogy az amerikaiak kívülről ne vághassák le.

Kubából végül megérkezett az Aldan szovjet mentőhajó és az SZV–506 Nahodka felderítőhajó. A viharos tengeren azonban a vontatókötél átadása is nehéznek bizonyult. A szovjetek felfújható tutajokkal próbálták célba juttatni a kötélvégeket, de az egyik amerikai romboló tisztje karabéllyal kilőtte a tutajokat.

Ekkor az SZV–506 kapitánya a Nahodkával egyszerűen beállt az amerikai romboló és a K–324 közé, acéltestével fedezve a tengeralattjárót. Így végül sikerült rögzíteni a vontatókötelet, az Aldan pedig a hajócsavarjára tekeredett zsákmánnyal együtt lassan a kubai Cienfuegos kikötőjébe húzta az atom-tengeralattjárót.

A kubai dokkban búvárok 420 méternyi páncélozott kábelt vágtak le a hajócsavartengelyről. A kábel különleges piezokerámia érzékelőket tartalmazott. A zsákmányt lezárt ládákba csomagolták, majd GRU-tisztek őrizetében az Aeroflot első elérhető járatával Moszkvába küldték.

A szovjet kutatóintézetek így sértetlen állapotban jutottak hozzá az amerikai hidroakusztikai rendszerhez, amivel éveket és több milliárd rubelnyi fejlesztési költséget takarítottak meg.

A K–324 hajócsavarját Kubában megtisztították, majd a tengeralattjáró ismét kifutott harci szolgálatra. Közvetlenül újév előtt épségben visszatért az Északi Flotta támaszpontjára.