Mintegy 8800 éves, réz és malachit megmunkálására használt műhely maradványait tárták fel a törökországi Çayönü Tepe újkőkori településén. A mindössze öt négyzetméteres munkaterület új részleteket árul el arról, hogyan éltek és dolgoztak az itt lakó emberek.
A település nyugati részén fekvő műhelyt kövekkel burkolták. Körülötte oszlopok nyomai maradtak fenn, ami arra utal, hogy egykor a nap és az eső ellen védő tető állhatott fölötte. Mindez azt mutatja, hogy tudatosan kialakított munkaterületről van szó, nem pedig véletlenszerűen felhalmozódott hulladékról.
A régészek a műhely közepén 18 malachitdarabot találtak. A teljes munkaterületen és a közeli ásatási helyszíneken összesen mintegy 42 réz- és malachittöredék került elő. A leletanyag a megmunkálás több fázisát is megőrizte: nyers darabok, részben megmunkált félkész termékek, rézgyöngyök és más tárgyak egyaránt előkerültek.
Ritkán találnak egyazon helyen olyan leletegyüttest, amely a nyersanyagtól a késztermékig ennyire átfogóan bemutatja a munkafolyamatot. A kutatók ezért lépésről lépésre rekonstruálhatják, hogyan szerezték be és dolgozták fel az anyagot. A feltárt terület valóságos termelési zóna lehetett, ahol a réz megmunkálásának különböző szakaszai zajlottak.
Çayönüben évezredeken át használtak rezet és malachitot; ennek legkorábbi bizonyítékai körülbelül Kr. e. 9100-ból származnak. Az új felfedezés szerint ez a hagyomány nem szakadt meg, hanem tovább fejlődött: az emberek már kifejezetten erre kijelölt helyeken foglalkoztak a fémmel.
Ez az első szakosodott kézművesek megjelenésére is utalhat. Elképzelhető, hogy tudásukat nemzedékről nemzedékre adták tovább. A rezet már akkor is fel tudták hevíteni és meg tudták munkálni: ismerték például a kovácsolást és a lágyító izzítást, nagy kemencékben végzett, teljes körű olvasztásról azonban még nem beszélhetünk.
