A gyufa annyira hétköznapi tárgy, hogy alig gondolunk a jelentőségére. Ott lapul a konyhafiókban vagy a turistahátizsákban, mégis hosszú kísérletezés, komoly technológiai kockázatok és társadalmi konfliktusok kellettek ahhoz, hogy a tűz mindenki számára könnyen hozzáférhetővé és irányíthatóvá váljon.

## Több mint ezer év vezetett a modern gyufáig

A gyufa korai elődei a 6. századi Kínában jelentek meg. Ezek kénnel átitatott fapálcikák voltak: a már égő tüzet könnyítették meg továbbvinni, önmaguktól azonban nem gyulladtak meg.

Európában a 19. századig főként kovakővel és acéllal, illetve lencsékkel gyújtottak tüzet. Az áttörés 1826-ban következett be, amikor John Walker angol gyógyszerész felfedezte, hogy a kálium-klorát, a kén és az antimon-szulfid keveréke súrlódás hatására lángra lobban. „Lucifernek” nevezett termékei lettek az első kereskedelmi forgalomba került gyufák, ám instabilak és veszélyesek voltak.

Charles Sauria francia vegyész 1830-ban fehér foszfort adott a gyújtókeverékhez. Ettől a gyufát könnyebb lett meggyújtani, az anyag mérgező hatása miatt azonban tömegesen betegedtek meg a gyári munkások. Az állkapocscsont elhalása az iparosodás egyik tragikus jelképévé vált.

Gustaf Erik Pasch svéd mérnök 1844-ben azzal tette biztonságosabbá a gyufát, hogy szétválasztotta a reakcióhoz szükséges anyagokat: egy részük a gyufafejre, másik részük a doboz oldalsó dörzsfelületére került. A Lundström fivérek ipari termelésben is meghonosították az eljárást, a biztonsági gyufa pedig gyorsan elterjedt.

Az 1888-as londoni gyufagyári munkásnők sztrájkja felgyorsította a fehér foszfor nemzetközi visszaszorítását. Használatát 1906-ban egy nemzetközi megállapodás gyakorlatilag betiltotta.

## Mi történik, amikor meggyújtunk egy gyufát?

Egyszerű külseje ellenére a gyufa gondosan kiegyensúlyozott kémiai rendszer. Működésének alapja egy szabályozott oxidációs reakció, amelyet a mechanikai súrlódás indít el.

A gyufafej rendszerint kálium-klorátot tartalmaz oxidálószerként, emellett éghető anyagok, töltőanyagok és kötőanyagok találhatók benne. A fapálcát paraffinnal itatják át, hogy a láng egyenletesen terjedjen tovább rajta.

A doboz oldalán lévő dörzsfelület vörösfoszfort, csiszolóanyagot és stabilizátorokat tartalmaz. A modern biztonsági gyufa éppen azért kevésbé veszélyes, mert a reakcióban részt vevő anyagok nem egy helyen vannak.

Dörzsöléskor a gyufafej egy kis területen 200–250 Celsius-fokra melegszik. A vörösfoszfor elindítja a kálium-klorát bomlását, amelynek során oxigén szabadul fel. Ezután gyors, hőtermelő reakció kezdődik, a láng hőmérséklete pedig megközelíti az 1000 Celsius-fokot. A folyamat a kémiai kinetika és a gyors égés tanulmányozásának egyik modellpéldája lett.

## Nem minden gyufa egyforma

A világon a biztonsági, más néven dörzsgyufa a legelterjedtebb. Ezt csak a doboz vörösfoszfort tartalmazó felületén lehet meggyújtani. A reagensek szétválasztása csökkenti a véletlen begyulladás és a mérgezés kockázatát, ezért ez a típus már a 20. század elején nemzetközi szabvánnyá vált. Ma a háztartási gyufák túlnyomó többsége ebbe a csoportba tartozik.

A bárhol meggyújtható gyufák fejében foszfortartalmú aktív vegyületek is vannak, így fához, kőhöz vagy szövethez hasonló érdes felületen is lángra lobbanhatnak. Túrákon és vészhelyzeti készletekben praktikusak, de veszélyesebbnek számítanak, és sok esetben potenciálisan veszélyes áruként szállítják őket.

Különleges körülményekre speciális változatok készülnek:

- A vihargyufa, más néven vadászgyufa erős szélben és magas páratartalom mellett is ég, sőt rövid vízbe merítés után is folytathatja az égést. - A termikus gyufa magasabb lánghőmérsékletet ér el, ezért tüzelőanyag begyújtására és műszaki feladatokra használják. - A kandalló- és turistagyufák hosszabbak, így biztonságosabban lehet velük kályhát, tábortüzet vagy gázégőt begyújtani.

A pálca anyaga alapján fa-, karton- és paraffingyufákat is megkülönböztetnek, a gyulladás elve azonban mindegyiknél azonos.

## Háztartási forradalmat indított el

A gyufa megjelenésével a tűzgyújtás többé nem igényelt különleges jártasságot. Az új eszköz nemcsak az otthonokat, hanem az ipart és az orvosi gyakorlatot is megváltoztatta.

Egyszerűbb lett begyújtani a kályhákat, tűzhelyeket és gyertyákat. A 19. század végén megjelentek a kis gyufafüzetek is, amelyek hamar a reklám és a városi kultúra részévé váltak. A tüzet immár bárhová magukkal vihették az emberek, és másodpercek alatt lángot gyújthattak.

Az iparban gyufával indítottak be kemencéket és különféle technológiai folyamatokat, tömegtermelése pedig ösztönözte az automatizált gyártósorok fejlődését. Az orvoslásban a tüzet műszerek sterilizálására és szövetek kiégetésére is használták terepi körülmények között. Később biztonságosabb eljárások jelentek meg, de a gyufa sokáig a tűz szabályozásának legegyszerűbb eszköze maradt.

## A gyufa a kultúrában és napjainkban

A gyufacímkék gyűjtését filluméniának nevezik. A 19–20. században a gyufásdobozok reklámokat, nemzeti jelképeket és apró művészi alkotásokat is hordoztak.

Hans Christian Andersen meséje, A kis gyufaárus lány az ipari korszak társadalmi igazságtalanságát bemutató legismertebb művek egyike lett. A gyufa ebben a törékeny reményt jelképezi.

Napjainkban a gyártók egyre inkább biológiailag lebomló anyagokra, bambuszra és kevésbé mérgező kötőanyagokra térnek át. Bár az öngyújtók széles körben elterjedtek, a világon még mindig több százmilliárd gyufát állítanak elő évente.