A babirusza (Babyrousa) első pillantásra is szokatlan állat: felső agyarai nem a szájából nyúlnak ki, hanem felfelé nőve áttörik a bőrt. Ha nem kopnak megfelelően, idővel visszahajolhatnak a koponya felé.
Ez a sertésnem Sulawesi szigetén és néhány közeli kisebb szigeten honos. Korábban valamennyi babiruszát egyetlen fajhoz sorolták, ma azonban a kutatók az egyes szigetek populációit önálló fajokként tartják számon, mivel külső jegyeik és genetikai tulajdonságaik is eltérnek egymástól.
Sulawesi Indonézia harmadik legnagyobb szigete, élővilága pedig különleges helyet foglal el a térségben. Borneó, Jáva és Szumátra egykor Ázsiához, Új-Guinea pedig Ausztráliához tartozott, Sulawesi viszont sziget maradt a közeledő kontinensek határvidékén.
Sulawesi és a környező kisebb szigetek egy része Wallacea néven ismert. Itt húzódik az ázsiai és az ausztrál ökoszisztémák közötti átmeneti térség, amely számos egyedülálló fajnak, köztük a babiruszának is otthont ad.
A babirusza neve a helyi nyelvben „disznószarvast” jelent. Az elnevezés a hímek felső agyaraira utal: ezek a többi sertésétől eltérően függőlegesen felfelé nőnek, áthatolnak a bőrön, és kívülről az agancsra emlékeztetnek.
Az agyarak idővel a koponya felé görbülnek. Ha az állat nem használja és nem koptatja őket kellőképpen például táplálékkeresés közben, elérhetik a homlokát, majd belenőhetnek. Egy hosszú életű példánynál akár a homlokcsontot is áttörhetik, és elérhetik az agyat. A rendszeres kopás ezért létfontosságú lehet.
A babirusza koponyájából hiányzik az orr végén található rostrális csont, ezért az ormánya nem alkalmas arra a túrásra, amely más sertéseknél megszokott. Az állatok inkább folyók és mocsarak partvidékén tartózkodnak, ahol a puha iszapban könnyebben tudnak ásni.
A többi sertéshez hasonlóan mindenevők, és kisebb állatokat is elfogyaszthatnak. Táplálkozásukban ugyanakkor a gyökereknél nagyobb szerepet kapnak a levelek és a hajtások.
A babiruszák veszélyeztetettségi besorolása sebezhető.
