Ausztrália északi partvidéke, köztük Queensland trópusi paradicsomnak tűnik: meleg idő, pálmák, napsütés és látványos strandok várják az embert. A 19. század végére azonban a kutatók számára is világossá vált, hogy a térség fürdőhelyei különös veszélyt rejtenek.

Sokan – különösen gyerekek – minden látható ok nélkül haltak meg úszás közben. Egyik pillanatban még jól voltak, a következőben pedig leállt a szívük. Az orvosok csak hirtelen szívmegállapítást tudtak megállapítani.

Más túlélők elviselhetetlen fájdalomról számoltak be, mintha izzó vasat érintettek volna a bőrükhöz. Elakadt a lélegzetük, szívük hevesen vert, majd a fájdalom, a hányinger, a hányás és más tünetek napokig is fennmaradtak. Az ilyen találkozást leginkább az erős, felnőtt búvárok élték túl.

A trópusi tengerekben mérgező halak, tengeri kígyók és medúzák is élnek, a sérültek azonban azt állították: körülöttük tiszta, átlátszó volt a víz, semmilyen állatot nem láttak. Az őslakosok és a régi helybeliek egy láthatatlan gyilkosról beszéltek. „Tengeri darázsnak” nevezték, az irukandji törzs tagjai pedig olyan démonról meséltek, amely felfoghatatlan fájdalmat okoz, és ölni is képes. A tudósok sokáig nem hittek nekik, mert a környék megvizsgált állatai között nem találtak ennyire erős mérgű fajt.

Ritkábban hosszú, vörös nyomok is megjelentek az áldozatok testén. Ezek nagy, mérgező medúza csípésére emlékeztettek, ám a fürdőzők ilyenkor sem láttak medúzát a vízben.

## Egy tragédia vezetett a felfedezéshez

1955 januárjában egy ötéves kisfiú a sekély vízben játszott az egyik helyi strandon, amikor hang nélkül összeesett. Mire a szülei odaértek, már halott volt. Hugo Flecker biológus ezután arra utasította a vízimentőket, hogy hálókkal kerítsék el a helyszínt, majd gyűjtsenek össze onnan minden élőlényt: algákat, halakat, medúzákat és garnélákat egyaránt.

A zsákmány átvizsgálásakor Flecker egy addig ismeretlen, különös medúzára bukkant. Az állat a kockamedúzákhoz, latinul a Cubozoa osztályához tartozott. Harangja nem kerek, hanem kocka alakú, alsó sarkairól pedig egy-egy csokor csáp lógott.

A medúza meglehetősen nagy, ugyanakkor szinte tökéletesen átlátszó volt: az akváriumban is csak ultraibolya megvilágításban lehetett észrevenni. Úszás közben gyakorlatilag láthatatlan maradt. Ezzel fény derült a „tengeri darázs” kilétére.

A fajt Chironexnek nevezték el; a név görögül „a halál kezét” jelenti. Csápjaiban csalánsejtek, vagyis nematociszták találhatók, amelyek rendkívül erős mérget juttatnak az áldozatba. A szöveg szerint egyetlen példány mérge akár hatvan felnőtt férfi megölésére is elegendő, a halálos adag pedig testtömeg-kilogrammonként 0,04 milligramm.

Már a csápok véletlen érintése is egész testre kiterjedő, rendkívüli fájdalmat okozhat, megbéníthatja a tüdőt és megállíthatja a szívet. Az erős, egészséges felnőtteknek lehet némi esélyük a túlélésre, a gyerekek azonban szinte azonnal meghalhatnak.

A méreg összetett elegy. Tetramint tartalmaz, amely megbénítja az idegvégződéseket; a talasszin az ereket és a szívet károsítja; a kongesztin allergiás duzzanatot idéz elő, és leállíthatja a tüdő működését; a hipnotoxin pedig kiiktatja az idegrendszert. Ha az áldozat nem hal meg azonnal, a bénult idegrendszer akkor is megakadályozhatja abban, hogy küzdjön az életéért.

## Huszonnégy szem, de nincs agy

A Chironex különös érzékelőrendszerrel rendelkezik. A harangjáról lelógó szájkarokon összesen 24 szem található, amelyek a környezetéről közvetítenek információt. A kutatók mindmáig vitatják, miként dolgozza fel ezeket az állat, hiszen nincs agya, sőt nagyobb idegdúcai sincsenek.

Ennek ellenére jól lát, és a színeket is képes megkülönböztetni. A fehéret nem látja, a feketét jól érzékeli, a vöröstől pedig igyekszik eltávolodni. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy a fürdőhelyeket vörösre festett hálókkal vegyék körül.

## Miért védhet a nejlonharisnya?

A Chironex csápjai nem minden érintésre bocsátanak ki mérget. Elemzősejtjeik érzékelik, hogy élő szervezethez – vagyis lehetséges táplálékhoz – vagy élettelen tárgyhoz értek-e. Ha élőlényt észlelnek, a csalánsejtek azonnal kilövik mérgüket; egy érdektelen, élettelen felületre viszont nem reagálnak.

A nejlonszövetet élettelen anyagként érzékelik, ezért érintésekor nem aktiválják a csalánsejteket. Az ausztrál vízimentők, búvárok és fürdőzők ezt felismerve két pár harisnyából készítettek védőruhát: az egyiket a lábukra húzták, a másikon pedig nyílást vágtak a fejnek, így az a karokat és a felsőtestet fedte.

Ausztrál cégek teljes testet, sőt a fejet is borító úgynevezett stinger suitokat is gyártanak. Ezek azonban a forrás szerint mintegy száz dollárba kerülnek, míg egy hagyományos harisnya tíz dollárnál is olcsóbb, ezért az utóbbit gyakrabban használják védekezésre.

## Egy apró nyom is végzetes lehet

A kutatások arra is magyarázatot adtak, miért nem maradt mindig látványos csípésnyom az áldozatokon. Nyugalmi állapotban a Chironex csápjai körülbelül 15 centiméteresek. Amikor azonban éhesen vadászni indul, három méternél hosszabbra is kinyújthatja őket.

Ha egy fürdőző egy vadászó példány csápjaihoz ért, hosszú, vörös csíkok maradtak a testén. A nyugalomban lévő medúza érintése viszont a szúnyogcsípésnél is kisebb foltot hagyhatott. Ez az apró érintkezés is elegendő lehetett a halálhoz.

## Hol fordul elő?

A Chironex a Csendes-óceánban, Ausztrália északi partjainál, Új-Guinea és a Fülöp-szigetek körül él, és komoly veszélyt jelent. A forrás szerint csípése évente legalább száz ember halálát okozza.

Az oroszországi vizekben nem él hozzá foghatóan veszélyes medúza. A Fekete-tengerben előforduló gyökérszájú medúza csípése nagyjából a csalánéhoz hasonlóan fáj, de nem halálos.

Az orosz Távol-Kelet vizeiben ugyanakkor találkozhatnak a fürdőzők a kicsi, de mérgező Gonionemus medúzával. Csípése önmagában nem halálos, de erős fájdalmat és allergiás reakciót válthat ki. Az áldozat a rosszullét miatt akár meg is fulladhat. A nejlonharisnya vagy a teljes testet fedő védőruha e medúza ellen is segítséget nyújthat.