Első pillantásra nehéz eldönteni, miféle állat a rózsaszín páncélt és fehér bundát viselő öves vakondtatu (Chlamyphorus truncatus). A tatuk ősi fejlődési vonalának képviselője; nemzetségének ma már csak két faja él, ő és a Burmeister-tatu.
Az öves vakondtatu nem Brazília dzsungeleiben, hanem Argentína sivatagos vidékein honos. A száraz éghajlatot és a homokos talajt kedveli, ami föld alatti életmódjához különösen fontos. Napközben a karmaival kiásott járatokban húzódik meg, éjszaka pedig vadászni indul.
Veszély esetén néhány másodperc alatt beássa magát. Olyan gyorsan halad a felszín alatt, hogy „föld alatti úszónak” is nevezik: mozgása közben úgy tűnik, mintha nem ásna, hanem valósággal úszna a homokban.
A sivatagi éjszakák hidegek, ezért az állat testét fehér szőrzet védi. Köpenyszerű, rózsaszín páncélja viszont nem jelent különösebben megbízható védelmet. Elsősorban a hőszabályozásban játszik szerepet, segít leadni a fölösleges hőt.
Az öves vakondtatu rendkívül rosszul viseli, ha kiszakítják természetes környezetéből: száz ilyen esetből 95-ben elpusztul. Emiatt házi kedvencként tartani sem szabad megpróbálni.
Fajnevét is különös testalkatáról kapta. A latin truncatus jelentése „csonkolt”, ami hátulról nézve rögtön érthetővé válik: teste szinte derékszögben, feltűnően laposan végződik, mintha levágták volna. Ez a forma praktikus is, mert az állat a járatok falának tömörítésére használhatja, így csökkentve a beomlás veszélyét.
A párkeresést ugyanakkor nem elsősorban a szokatlan testforma nehezíti, hanem az, hogy ezek az állatok rendkívül ritkák. Egy kutató tizenhárom évet töltött a sivatagban azért, hogy tanulmányozza őket, de ezalatt egyetlen öves vakondtatuval sem találkozott.
