A bálnák ritkán születnek, hosszú életük alatt pedig akár tíz halnemzedéket is túlélhetnek. Pusztulásuk az egész óceáni ökoszisztémára hatással lehet: tetemük akár száz éven át biztosíthat táplálékot és élőhelyet más élőlényeknek.

A bálnatetem átalakulása öt szakaszra osztható. Az első rögtön az állat pusztulása után kezdődik. A friss tetem eleinte nem süllyed el, hanem a benne felgyülemlő gázoktól felfúvódva sodródik a felszínen. Az emésztőrendszer leállását követően a bélbaktériumok lebontják a megmaradt táplálékot, közben illékony gázokat termelnek. Néhány nap alatt hatalmas mennyiségű hidrogén és metán halmozódhat fel, ezért rendkívül veszélyes lehet a tetem közelében tartózkodni.

Eközben cápák és a felső vízrétegek más nagy ragadozó halai falják a maradványokat. Ez az állapot azonban nem tarthat sokáig: vagy egy dögevő harap olyan mélyre, hogy kiszabadulnak a gázok, vagy a belső nyomás addig nő, amíg a tetem szét nem robban.

Ezután a maradványok gyorsan, akár két-három kilométeres mélységbe süllyednek. A tengerfenéken nyálkahalak, mélytengeri cápák, rákok, bolharákok és garnélák vetik rá magukat. Együttesen sem képesek azonban napi 60 kilogrammnál több szövetet elfogyasztani, így a puha részek eltüntetése hónapokig tart.

A tetem körül közben új ökoszisztéma alakul ki. Egyetlen bálna mintegy két tonna tiszta szenet, valamint több kilogramm mikro- és makroelemet juttathat a tengerfenékre. Máskülönben ennyi erőforrás csak 100–200 év alatt érkezne meg ide, a bálnával viszont egyszerre válik hozzáférhetővé.

A tetemtől számított 200–300 méteres körzetben hirtelen megnő a plankton és a baktériumok mennyisége. Ezután soksertéjű férgek és más szűrögető élőlények egész mezői jelennek meg, majd az ő fogyasztóik és az azokra vadászó állatok is bekapcsolódnak a táplálékhálózatba.

Az élet akkor sem csendesedik el, amikor az összes puha szövet elfogyott. A szerves anyag nagy része a becsapódás helyének fél kilométeres körzetében összpontosul. Megszaporodnak az üledékben ásó állatok, amelyek naponta köbméternyi tengerfenéki üledéket forgatnak át. Csak öt-hat év elteltével csökken vissza a szerves anyag sűrűsége a szokásos szintre. A lakomán tengeri pókok is megjelennek, amelyek dögökkel és szűrögető állatokkal táplálkoznak.

A csontvázon még évtizedekig pezseg az élet. A bálnacsontok zsírtartalma a csontváz tömegének akár 6 százalékát is elérheti, ezt a tartalékot azonban nehéz hozzáférhetővé tenni. A maradványokat ezért különleges csontfaló férgek, az Osedax nemzetség tagjai népesítik be. Ezek az élőlények kizárólag tengeri óriások csontjaiban élnek, a bennük rejlő táplálék pedig 50–100 évre elegendő lehet számukra.

A bálna szerepe még akkor sem ér véget, amikor a csontokból az utolsó szerves maradvány is eltűnt. A megtisztított csontváz szilárd felületet kínál a szivacsoknak és koralloknak, így a sivár tengerfenéken a biológiai sokféleség központjává, egyfajta apró mélytengeri zátonnyá válik. Egyetlen állat pusztulása ezzel élőlények ezreinek teremthet táplálékot és élőhelyet.