Egy több tonnás állat számára minden lépés számít, különösen Afrika száraz szavannáin és hegyvidéki tájain. Az afrikai elefántok naponta hatalmas távolságokat tesznek meg táplálék és víz után kutatva, egy új vizsgálat szerint azonban korántsem céltalanul kóborolnak: útvonalaikat úgy alakítják, hogy minél kevesebb energiát használjanak fel.
Az afrikai elefántok (Loxodonta) a legnagyobb szárazföldi állatok. A hímek testtömege elérheti a hat, a nőstényeké pedig a három tonnát. Méretük ugyan előnyt jelenthet, fenntartása azonban komoly kihívás. Naponta akár 170 kilogramm növényi táplálékot – testtömegük mintegy 4–6 százalékát – is elfogyaszthatnak. Fűvel, levelekkel, fakéreggel, gyümölcsökkel és gyökerekkel táplálkoznak, az evés pedig akár napi 18 órát is igénybe vehet.
Mivel a növényi táplálék energiatartalma alacsony, az elefántoknak folyamatosan mozogniuk kell, miközben maga a táplálékkeresés is jelentős energiát emészt fel. Ez különösen megterhelő Afrika száraz, nehezen járható vidékein. A kutatók régóta tudják, hogy az állatok mozgását az évszakok és a hozzáférhető erőforrások is befolyásolják, az energiafelhasználás szerepe azonban eddig nem volt világos.
Fritz Vollrath, az Oxfordi Egyetem kutatója által vezetett nemzetközi biológuscsoport 157 elefánt GPS-adatait elemezte. A Kenya északi részén, 22 év alatt összegyűjtött információkat az elefántok kutatásával és védelmével foglalkozó Save the Elephants szervezet bocsátotta rendelkezésükre.
Az eredmények egyértelmű mintázatokat tártak fel. Az állatok 94 százaléka kerülte a meredek lejtőket és az egyenetlen terepet, és inkább síkabb útvonalat választott. A kutatók szerint ez arra utal, hogy az elefántok figyelembe veszik az akadályok leküzdéséhez szükséges energiát.
Az egyedek 93 százaléka célzottan haladt a növényzetben gazdag területek felé, ahol több táplálékhoz juthatott. A műholdas adatok alapján az elefántok úgy módosították útvonalukat, hogy a lehető legkevesebb időt töltsék az egymást követő, bőséges táplálékot kínáló területek közötti haladással. Vagyis nem véletlenszerűen vándoroltak: megkeresték a fűben, bokrokban vagy fákban gazdag részeket, és igyekeztek minél kisebb idő- és energiaráfordítással eljutni egyik ilyen helyről a másikra.
Az útvonalválasztás és a sebesség között is kapcsolat mutatkozott. Lassú haladáskor az elefántok 74 százaléka kerülte el a nehéz terepet, közepes sebességnél 87, gyors mozgásnál pedig 93 százalékuk. A kutatók ebből arra következtettek, hogy az állatok előre megtervezik a hosszabb utakat, és közben igyekeznek a lehető legkisebbre csökkenteni energiafelhasználásukat. A stratégia ahhoz hasonlítható, ahogyan a madarak felszálló légáramlatokat használnak a repülés megkönnyítésére.
A biológusok az ENERSCAPE nevű modellel becsülték meg a mozgás energiaigényét, az állatok testtömege és a terep lejtése alapján. Műholdfelvételekkel azonosították a növényzetben gazdag területeket, valamint megvizsgálták a vízforrások elérhetőségét. Ezeket az információkat összevetették a GPS-nyomkövetési adatokkal, így olyan „energiatérképeket” készítettek, amelyek segítségével az elefántok tényleges útvonalait más lehetséges irányokkal is összehasonlíthatták. Ez tette lehetővé az útvonalválasztást meghatározó fő tényezők elkülönítését.
Az eredmények az elefántpopulációk védelmében is hasznosak lehetnek. Az útvonalválasztás megértése segítheti hatékonyabb rezervátumok és biztonságos vándorlási folyosók kialakítását, továbbá hozzájárulhat annak előrejelzéséhez, hogyan befolyásolhatja a klímaváltozás az állatok mozgását. A kutatók a jövőben az évszakok, az emberi tevékenység és az éghajlatváltozás hatásaival is ki szeretnék egészíteni az ENERSCAPE modellt.
A Journal of Animal Ecology folyóiratban ismertetett kutatás összességében azt mutatja, hogy az elefántok mozgása nem kaotikus bolyongás: útvonalaik megválasztásakor minden kitérőnek és fordulónak jelentősége lehet.