Több mint 2200 éve vita tárgya, milyen útvonalon kelt át Hannibál az Alpokon. Egy új kutatás az emberek és az állatok energiafelhasználása alapján hasonlította össze a lehetséges hágókat. A számítások szerint a csaknem háromezer méter magas Col de la Traversette lehetett a legkedvezőbb választás: bár ez volt a legmeredekebb út, egyben ez bizonyult a legrövidebbnek és a legkisebb energiaigényűnek is.

Kr. e. 218 októberében, a második pun háború idején Hannibál Barkasz karthágói hadvezér 46 ezer fős seregével és 37 harci elefánttal erőltetett menetben haladt át az Ibériai-félszigeten, majd az Alpokon keresztül leereszkedett a Pó völgyébe. Az ókori források szerint a hegyi átkelés 15 napig tartott. A hadmozdulat lehetővé tette, hogy a karthágóiak meglepjék a rómaiakat, és váratlanul Itáliában jelenjenek meg.

A történészek régóta több lehetséges útvonalat vizsgálnak. A leggyakrabban említett jelöltek a Col du Clapier, a Col de la Traversette, a Col de Montgenèvre és a Col du Mont-Cenis hágón vezetnek át.

A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent új tanulmány szerzői biológiai szempontból közelítették meg a kérdést. Számítógépes modellezéssel becsülték meg, mennyi energiát kellett felhasználniuk a katonáknak, a lovaknak és különösen az elefántoknak az egyes útvonalakon.

A számítások alapján a Col de la Traversette-en át vezető út teljes energiaigénye 5,42 terajoule lehetett; egy terajoule ezermilliárd joule. A Col de Montgenèvre útvonala körülbelül 11, a Col du Clapier 16, a Col du Mont-Cenis pedig 19 százalékkal több energiát követelt volna.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Traversette könnyű út lett volna. A kutatók szerint annyira megterhelő és nehéz átkelés lehetett, hogy az emberek és az állatok erőforrásait egyaránt teljesen kimerítette.

A legnagyobb gondot az élelem jelenthette

Ha a sereg elsődleges energiaforrását szénhidrátok adták, akkor a Col de la Traversette-en át vezető, 15 napos útra mintegy 232 tonna élelemre lehetett szükség. A hosszabb vagy energiaigényesebb útvonalak ezt a terhet további több tíz tonnával növelték volna.

A kutatók ezért arra jutottak, hogy Hannibál számára nem önmagában az emelkedés és az ereszkedés, hanem az ellátás jelentette a legnagyobb problémát. Ez különösen igaz lehetett az elefántokra, amelyeknek rendkívül nagy a táplálékigényük.

Egy háromtonnás, kifejlett elefánt a vadonban naponta mintegy 200 kilogramm takarmányt fogyaszt, és a nap nagy részét evéssel tölti pusztán azért, hogy megőrizze a testsúlyát. Még fogságban is jóval több táplálékra van szüksége alapvető anyagcsere-szükségletei fedezéséhez, mint amennyit át lehetett volna szállítani az Alpokon.

A kutatók ezért azt feltételezik, hogy az elefántok főként felhalmozott zsírtartalékaikra támaszkodva jutottak át a hegységen. Becslésük szerint a Col de la Traversette útvonalán az elefántok zsírtartalékuk körülbelül 4 százalékát, a lovak 11 százalékát, a katonák pedig mintegy 19 százalékát veszíthették el.

A katonáknak csak a fele ért el Itáliába, a harci elefántok többsége azonban túlélte az átkelést. A feltételezések szerint közülük mintegy harminc részt vett a trebiai csatában még ugyanazon év decemberében.

A katonák táplálékhoz jutva viszonylag gyorsan visszaépíthették zsírtartalékaikat. Az elefántoknak ehhez jóval több élelemre és időre volt szükségük. A kutatók szerint ez, valamint Észak-Itália viszonylag hideg éghajlata is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a következő télen Hannibál személyes elefántja, Surus kivételével valamennyi állat elpusztult.