A csillagászok rendkívül ritka csillagpárt találtak a Nap kozmikus értelemben vett szomszédságában. A két fehér törpe elkerülhetetlenül összeolvad, majd Ia típusú szupernóvaként felrobban. Erre azonban csak 23 milliárd év múlva kerül sor.

Az Ia típusú szupernóva egy fehér törpe termonukleáris robbanása. Ezek az égitestek nagyjából akkorák, mint a Föld, ám tömegük és sűrűségük igen nagy. Az ilyen szupernóvák fényessége csaknem azonos, ezért a csillagászok „standard gyertyaként” használják őket: ha egy távoli galaxisban felvillan egy ilyen ismert fényerejű objektum, a megfigyelt fényességéből pontosan meghatározható a távolsága.

Ennek a módszernek a segítségével fedezték fel 1998-ban, hogy a világegyetem gyorsulva tágul. Saul Perlmutter, Brian Schmidt és Adam Riess amerikai asztrofizikusok ezért 2011-ben fizikai Nobel-díjat kaptak.

Régóta létezik az a feltevés, hogy az Ia típusú szupernóvák többsége két fehér törpéből álló rendszerekben keletkezik. Amikor a két objektum közel kerül egymáshoz, az egyik anyagot vonhat el könnyebb társától, tömege pedig elérheti azt a kritikus értéket, amelynél már nem képes ellenállni saját gravitációjának.

Az összeolvadó égitestek együttes tömege meghaladhatja a Chandrasekhar-határt, amely körülbelül 1,4 naptömeg. Ekkor a magban hirtelen megnő a hőmérséklet és a nyomás, láncreakciószerű termonukleáris folyamat indul, a robbanás pedig teljesen megsemmisíti a rendszert.

A Nap közvetlen kozmikus környezetében azonban eddig nem találtak olyan kettős fehértörpe-rendszert, amelyet könnyen lehetett volna tanulmányozni, és amely bizonyíthatóan ezen az úton halad. Emiatt az sem volt kizárható, hogy az ilyen szupernóvák más módon jönnek létre, például magányos fehér törpék és közönséges csillagok kölcsönhatásából.

James Munday, a brit Warwicki Egyetem kutatója által vezetett nemzetközi csillagászcsoport most először azonosított a közelünkben egy olyan „élő” rendszert, amelynek két fehér törpéje elkerülhetetlenül Ia típusú szupernóvává válik. A WDJ181058.67+311940.94 jelű rendszer a Tejútrendszerben, a Naptól mindössze 150 fényévre található. Felfedezéséhez a legnagyobb földi optikai távcsöveket használták.

A két fehér törpe a Föld és a Nap távolságánál hatvanszor kisebb pályán kering közös tömegközéppontja körül. Egy fordulat jelenleg 14 óráig tart, a gravitációs hullámok miatt azonban az égitestek fokozatosan közelednek egymáshoz. Huszonhárommilliárd év múlva már mindössze 30–40 másodperc alatt kerülik meg egymást. A kutatók szerint ekkor az egyik fehér törpe eléri a kritikus tömeget, a robbanás pedig csupán négy másodperc alatt lezajlik.

A pár össztömege 1,56 naptömeg, ami rekordnak számít az ilyen rendszerek között. A tanulmány szerzői szerint ez elegendő ahhoz, hogy a robbanás elkerülhetetlen legyen.

A számítógépes modellek szokatlan eseménysort jeleznek. Először a nagyobb tömegű fehér törpe felszíne detonál ott, ahol az átvett anyag felhalmozódik. Ez robbanást vált ki a magban, és minden irányba szétszórja az anyagot. A lökéshullám ezután eléri a másik fehér törpét, amelyben további két robbanást idéz elő. A rendszer teljesen megsemmisül, miközben a legerősebb atombomba teljesítményének 10²⁷-szeresét felszabadító energia szabadul fel.

A Földet a viszonylagos közelség ellenére sem fenyegeti veszély. Mire a robbanás bekövetkezik, a Nap már régen kialszik, a Tejútrendszer pedig addigra akár az Androméda-galaxissal is összeütközhet. Ha akkor léteznek civilizációk a Tejútrendszerben, látványos égi jelenséget figyelhetnek meg: a szupernóva tízszer fényesebb lesz a Holdnál, a Jupitert pedig kétszázezerszeresen múlja majd felül.

Munday csapatának felfedezése megerősíti azt a hipotézist, hogy az Ia típusú szupernóvák legfőbb forrásai a kettős fehértörpe-rendszerek. Az ilyen párok valószínűleg meglehetősen gyakoriak a Tejútrendszerben, és akár a Nap közelében is több lehet belőlük. A kutatás eredményeit a Nature Astronomy folyóiratban mutatták be.