A sorozatgyártású Ford Mustang Boss 429 egyik közismert problémája a kedvezőtlen tömegeloszlás volt. A viszonylag rövid tengelytávú autó első kerekei közé egy nagy és nehéz V8-as motort zsúfoltak, ezért a Ford többféle megoldással is kísérletezett. Ezek egyike volt a LID Mustang.
A Low Investment Drivetrain, vagyis LID nevű projektben a szabványos Boss 429 motort és a C6-os automata sebességváltót hátrafelé fordították, majd egy különleges segédkeretre szerelték. A motor közvetlenül a hátsó tengely fölé került.
A nyomatékot kifejezetten ehhez a konstrukcióhoz készített osztómű továbbította a hátsó differenciálműhöz. A hagyományos merev hátsó hidat független felfüggesztés váltotta fel, Koni coilover rugóstagokkal.
A moduláris rendszert láthatóan úgy tervezték, hogy akár kis sorozatban is gyártható legyen. Jóval olcsóbb volt, mint az európai középmotoros autók bonyolult erőátviteli rendszerei.
Kívülről a LID Mustang nem Boss 429-nek, hanem egy hagyományos, 1969-es Mach I Sportsroofnak látszott, és kevés részlet árulta el az átalakítást. A hátsó ülést eltávolították, az egykori első motortérbe pedig az akkumulátor, a hűtő és a légkondicionáló kondenzátora került.
A nagy V8-as hozzáférhetősége érdekében a hátsó szélvédőt zsanérokra szerelt Sports Slat lamellára cserélték, amelyet kihajtható támaszok tartottak nyitva.
A projekt elérte elsődleges célját: a Boss 429 álló helyzetben mért 60:40 arányú első-hátsó tömegeloszlása 40:60-ra változott. A mérnökök meglepetésére azonban az induláskor jelentkező kisebb kerékkipörgésen kívül nem javultak érdemben az autó képességei. A Ford ezért leállította a LID Mustang programját. A kísérleti autó ettől függetlenül teljesen működőképes volt, és közúti forgalomban is szabályosan használhatták.
A középmotoros Boss 429 további sorsa rejtély. A Motor Trend 1970. decemberi számának rövid cikke szerint a kudarc után az autó arra várt, hogy a présgépbe kerüljön. A vállalat munkatársainak beszámolói alapján azonban egy nap egyszerűen eltűnt a parkolóból.
