A Monterey Bay Aquarium Research Institute kutatói 2009-ben egy távirányítású merülőeszközt küldtek a tengerfenékre Kalifornia partjainál. Kifejezetten geológiai céllal indultak: a fenék kőzeteit akarták tanulmányozni, ritka halak felkutatása nem szerepelt a terveik között.

A kamera 2040 méteres mélységben mégis egy különös élőlényt örökített meg. Áttetsző teste, hegyes orra és hatalmas, fényvisszaverő szeme volt, a sötét vízben pedig úgy mozgott, mintha úszás helyett lebegne. A programot vezető Dave Ebert később azt mondta: ezen a területen rendszerint nem is kerestek halakat, így egyszerűen szerencséjük volt.

A felvételen egy hegyesorrú kék kiméra (Hydrolagus trolli) szerepelt, amelyet korábban soha nem figyeltek meg élve ezekben a vizekben.

### Nem cápa, hanem egy ősi fejlődési ág képviselője

Bár gyakran „szellemcápának” nevezik, a kiméra nem cápa. A porcos halak külön fejlődési ágához tartozik, amely mintegy 400 millió éve vált el a cápák és ráják közös törzsétől. A dinoszauruszok csak 150–160 millió évvel később jelentek meg.

A kimérák tehát már akkor is az óceánokban úsztak, amikor a Földön még semmi sem emlékeztetett dinoszauruszra, ráadásul nagyjából a maihoz hasonló formában. A dinoszauruszok megjelenése, virágkora és kihalása e csoport történetének csupán egy szakasza volt.

A kiméra teste puha és pikkelytelen, bőrét sima felület borítja. Felső állkapcsa a cápákétól eltérően összenőtt a koponyával, ezért nem képes attól függetlenül mozogni. Éles, folyamatosan cserélődő fogak helyett állandó foglemezei vannak. Ezekkel a csontos reszelőkhöz hasonló képletekkel őrli fel a puhatestűek héját és a rákfélék páncélját.

### A sötétséghez alkalmazkodott érzékelés

A nagy, fényvisszaverő szemeknek létfontosságú szerepük van. A legtöbb kimérafaj 400 és 2000 méter közötti mélységben él, ahol szinte egyáltalán nincs fény. Ilyen környezetben a legcsekélyebb fény érzékelése is alapvető a túléléshez.

A látás mellett az elektrorecepció is segíti őket: képesek érzékelni azokat a gyenge elektromos mezőket, amelyeket az élőlények izom- és idegműködésük során keltenek. Fejükön apró nyílások százai, úgynevezett Lorenzini-ampullák találhatók. Ezekkel a halak az iszapba rejtőző zsákmány elektromos jeleit is észlelik.

A Chimaera monstrosa nevű fajnál a kutatók mintegy 700 ilyen, jól elkülönülő csoportokba rendeződő pórust számoltak össze a fejen. A kiméra így akkor is megtalálhatja táplálékát, ha az teljesen beásta magát a homokba, és sem szemmel, sem a megszokott érzékekkel nem észlelhető.

Ehhez társul a fejlett oldalvonal, amely a víz legapróbb rezdüléseit is felfogja. A kiméra ennek köszönhetően teljes sötétségben, szinte tapintás útján vadászhat.

### Méregtövis és különös párzási szerv

Védekezése sem a cápákéra emlékeztet. A legtöbb faj első hátúszója előtt éles, mérgező tövis mered ki. Ez nem támadófegyver, hanem végső védelem azokkal szemben, amelyek könnyű prédának néznék a puha, ártalmatlannak tűnő halat.

A hímek homlokán egy külön visszahúzható, hegyes fogacskákkal borított szerv is található. Ezt kizárólag párzáskor használják arra, hogy megtartsák a nőstényt.

Ma mintegy ötven élő kimérafajt ismerünk, és a kutatók továbbra is fedeznek fel újakat. Fosszíliáik rendkívül ritkák, mert porcos vázuk rosszul őrződik meg a kőzetekben. Ősi eredetükről ezért nagyrészt nem közvetlen leletekből, hanem a ma élő fajok DNS-ének molekuláris elemzéséből származnak az ismeretek.

Sajátos ellentmondás, hogy a kamera előtt úszó állat régiségét nem elsősorban a kőzetek, hanem az élő sejtek vizsgálata tárta fel. A geológusok pedig, akik egyáltalán nem halat kerestek, véletlenül egy több százmillió éves fejlődési ág ma élő képviselőjére bukkantak.