Az ablakpárkányt a környék apró állatai választották végső nyughelyüknek: legyek, szúnyogok, méhek, pókok és lepkék tetemei hevernek ott hónapokon át, miközben a huzat kiszárítja őket. Mikroszkópos vizsgálathoz azonban éppen ezek a maradványok szolgáltathatnak látványos mintákat.
Az egyik ilyen lelet valóságos megdermedt jelenet volt: egy apró rovar belegabalyodott a hálóba, a pók pedig már megközelítette zsákmányát. A teljes kompozíciót áthelyezték a mintatartóra, előkészítették, majd elektronmikroszkóp alá tették.
Elsőként a ragadozó fejét és nyolc szemét vizsgálták meg. A pókok szeme a rovarok összetett szemétől eltérően egyszerű szem. Közelebbről az is látszott, hogy a felületét por borítja. Tízezerszeres nagyításnál számos párhuzamos barázda rajzolódott ki rajta, százezerszeres nagyítás mellett pedig meg lehetett állapítani, hogy egy-egy ilyen vájat szélessége mindössze 150 nanométer.
Ezután a pók áldozata került sorra. Az apró rovar testét bordázott burgonyachipsre emlékeztető pikkelyek fedték. A rajtuk futó egyenes barázdák vastagsága tízezerszeres nagyításnál körülbelül 500 nanométernek adódott.
A felvételek azt a lábat is megmutatták, amellyel a pók a zsákmányát tartotta. A végtagot sűrű, fenyőerdőre emlékeztető szőrzet borította, a felszínén pedig az ujjlenyomat mintázatához hasonló barázdák futottak. A pók lábán egy másik szőrtípus is megfigyelhető volt, sajátos, finoman tagolt szerkezettel. Tízezerszeres, majd 35 ezerszeres nagyításnál ennek belső barázdái is láthatóvá váltak; szélességük mindössze 100 nanométer volt.
Végül maga a pókháló következett. A fonalakra sok porszem tapadt. Tizenötezerszeres nagyításnál kiderült, hogy egyetlen fonál átmérője csupán mintegy 600 nanométer.
A kiszáradt ablakpárkányi jelenet így az elektronmikroszkóp alatt egészen más léptékű világgá alakult: a pók szeme, lába, szőrei, zsákmányának pikkelyei és a háló szálai is nanométeres részleteket tártak fel.
