Első pillantásra medúzának tűnik, valójában azonban egészen másféle élőlény a portugál gálya (Physalia physalis). Nevét a vízből kiemelkedő felső részéről kapta, amely egy régi portugál hajó vitorlájára emlékeztet.
A portugál gálya valójában szifonofóra: számos, egymással összekapcsolódó szervezet, úgynevezett zooid alkotta kolónia. Működését nagyon leegyszerűsítve egy hangyabolyhoz lehetne hasonlítani, amelyben minden csoportnak megvan a saját feladata. A különbség az, hogy itt a kolónia tagjai összenőttek, és közös az anyagcseréjük.
A vízfelszínen látható hólyag a pneumatofór. Főként szén-monoxid és szén-dioxid tölti ki; a gázt egy külön erre szolgáló mirigy termeli. A hólyag felfújható és leereszthető, így az időjáráshoz igazodva segíti a kolóniát. Kedvező körülmények között a portugál gálya felfújja a „vitorláját”, a felszínre emelkedik, majd a szél segítségével útnak indul. Viharban leereszti a hólyagot, és az egész kolónia a víz alá merül.
A portugál gálya mindig aszimmetrikus: vannak balra és jobbra hajló változatai. A feltételezések szerint ez a sajátosság növeli a faj túlélési esélyeit. Ha a szél az egyik irányú kolóniákat a part felé sodorja, a másik irányúak cikcakkos haladással eltávolodhatnak tőle.
A kolónia tengelyét egy emésztőtörzs alkotja, amelyhez valamennyi tag emésztőrendszere csatlakozik. A zooidok között akadnak a mozgásért felelős egyedek, zsákmányszerző „vadászok”, valamint a szaporodást biztosító tagok. Utóbbiak rendszerint a kolóniába beépült, módosult medúzák. Minden kolónia egyivarú, vagyis vagy hím, vagy nőstény.
A vadászó zooidok csalánsejtekkel borított tapogatói rendkívül fájdalmas sérülést okozhatnak. A fonalak több tíz méter hosszúra is megnőhetnek, és ha valakit egyszerre sok tapogató ér, annak akár halálos következménye is lehet. Ezért amikor a szél egész rajokat sodor a trópusi országok strandjaihoz, a hatóságok azonnal lezárják az érintett partszakaszokat, és megtiltják a fürdőzést.
