A firenzei Uffizi Képtárban időnként előfordul, hogy egy látogatót annyira megrendít a látvány, hogy megszédül, heves szívdobogást érez, vagy akár össze is esik. Ezt az állapotot nevezik Stendhal-szindrómának, firenzei szindrómának vagy esztétikai betegségnek. Bár gyakran rendellenességként emlegetik, nem hivatalos diagnózis, és a mentális betegségek egyetlen osztályozásában sem szerepel.

## Mi a Stendhal-szindróma?

A Stendhal-szindróma olyan pszichoszomatikus állapot, amely műalkotások, építészeti vagy vallási emlékek, illetve lélegzetelállító tájak látványakor jelentkezhet. Tünetei között lehet szédülés, szapora szívverés, ájulás és hallucináció.

Az elnevezést Graziella Magherini olasz pszichiáter vezette be 1989-ben. Régóta ismert volt, hogy a műalkotások egyeseket szinte letaglózhatnak, de ő írta le először részletesen a jelenséget komoly tudományos szakirodalomban.

A szindróma Marie-Henri Beyle francia regényíróról kapta a nevét, aki Stendhal álnéven alkotott, és a feltételezések szerint maga is átélt hasonló rosszullétet. Miután 1817. január 22-én felkereste a firenzei Santa Croce-bazilikát, azt írta, hogy a művészet nyújtotta mennyei élmény és a szenvedélyes érzelmek határára jutott. Amikor kilépett a templomból, heves szívdobogást érzett, és attól tartott, hogy összeesik.

## Milyen tünetei lehetnek?

A Stendhal-szindrómát alig kutatták, a rendelkezésre álló adatok azonban többféle megjelenési formára utalnak. Magherini tanulmánya mindössze 106 esetet sorolt fel. Ezek 66 százalékában pszichiátriai tünetek, 29 százalékában hangulati zavarok, 5 százalékában pedig pánikrohamok és testi panaszok jelentkeztek.

A pszichiátriai tünetek közé tartozhatnak a látási és hallási hallucinációk, a deperszonalizáció, valamint az üldöztetéssel kapcsolatos paranoid gondolatok. Nagyon ritkán az érintett mániákus késztetést érezhet arra, hogy elpusztítsa a rá ennyire erősen ható műalkotást.

A hangulati tünetek között eufória, erős szorongás és levertség szerepelhet. Testi panaszként szapora szívverés, légszomj, szédülés, térbeli tájékozódási zavar, szív- vagy hasi fájdalom, illetve nagyfokú fáradtság jelentkezhet. A tünetek mindig hirtelen kezdődnek, és akár több napig is eltarthatnak.

Magherini külön változatként írta le a „Dávid-szindrómát”, amely Michelangelo szobrának megtekintésekor jelentkezhet. Ezt mély szexuális gyönyör, valamint a márványból faragott ifjú testi tökéletessége iránt érzett erős irigység jellemzi. A pszichiáter úgy vélte, hogy ez az élmény szexuális működészavart okozhat, ezt azonban tudományos adatok nem támasztják alá.

A Stendhal-szindróma sajátos változatának tekintik a jeruzsálemi szindrómát is. Ez szintén rendkívül ritka állapot, amely a város meglátogatásakor alakulhat ki, és vallási tartalmú téveszmékkel jár. Az érintett hirtelen azt hiheti, hogy valamelyik bibliai szereplő: kéznél lévő anyagokból ruhát készít magának, zsoltárokat énekel és prédikálni kezd. Az állapot magától is elmúlhat, de kórházi kezelésre szoruló eseteket is ismernek.

## Mi válthatja ki?

A hasonló élményeket a neuroesztétika vizsgálja: ez a terület azt kutatja, hogyan hozza létre az agy az esztétikai élményeket, és miként irányítja az alkotófolyamatokat. Mivel fiatal tudományágról van szó, a Stendhal-szindrómára adott magyarázatai egyelőre csak hipotézisek.

A feltételezések szerint az állapot összefügghet az elülső insuláris kéreg, valamint az önmegfigyeléshez, az érzelmek szabályozásához és a társas megismeréshez kapcsolódó agyi hálózatok fokozott aktivitásával.

A tünetek akkor jelenhetnek meg, amikor valaki számára rendkívüli szépséggel találkozik. Fontos azonban az adott műhöz, épülethez vagy tájhoz fűződő személyes viszonya is. A rosszulléteket leggyakrabban Firenze, Velence, Párizs, Athén, Róma és Jeruzsálem turistáinál jegyezték fel. Ezek gazdag történelmű, kulturális és vallási emlékekben bővelkedő városok, amelyeket sokan tudat alatt is nagyszabásúnak érzékelnek.

A kockázatot növelheti az utazással járó stressz, a fáradtság, az időzónaváltás és a hőség.

Egyelőre nem világos, hogyan függ össze a jelenség más pszichés problémákkal, és nem tudni, lehet-e más mentális zavarok megnyilvánulása. Megfigyelték ugyanakkor, hogy az érintettek gyakran érzékenyek és könnyen izgalomba jönnek. Stendhal is rendkívül érzelmes emberként jellemezte magát, és azt írta, hogy elesik, ha egy gondolat túlságosan magával ragadja.

Egyes esetekben súlyosabb pszichiátriai betegségek is jelen vannak. A jeruzsálemi szindróma vizsgálata szerint az állapothoz gyakran társulnak a skizofrénia, a bipoláris zavar vagy a személyiségzavarok tünetei.

Még a pszichésen alapvetően egészségesnek tekintett érintettek kórtörténetében is előfordulhat korábbi mentális probléma. Egy leírt esetben egy 72 éves férfinál Firenze nevezetességeinek megtekintése után paranoid gondolatok jelentkeztek. Súlyos pszichiátriai eltérést nem találtak nála, fiatal korában azonban súlyos depresszió miatt három hónapot töltött kórházban.

## Kell-e kezelni?

A valódi Stendhal-szindróma tünetei kezelés nélkül is elmúlnak. A jelenség azonban rendkívül ritka, és a neki tulajdonított esetek többsége valójában más egészségi probléma, amely akár sürgős orvosi ellátást is igényelhet.

Simonetta Brandolini d’Adda, a Friends of Florence jótékonysági szervezet elnöke szerint Firenzében évente legfeljebb húsz Stendhal-szindrómának tűnő eset történik, ám ezek valójában nem azok. Az állapotot például könnyű összetéveszteni a szívinfarktussal.

Carlo Olmastroni 68 évesen esett össze Botticelli Vénusz születése című festménye előtt, és a sajtó a Stendhal-szindróma áldozataként írt róla. Kiderült azonban, hogy szívinfarktusa volt, amelyet két koszorúér elzáródása okozott.

A többi állítólagos eset jelentős része is meglévő testi vagy pszichés betegségek rosszabbodásával, illetve pánikrohamokkal magyarázható. Utóbbiak megerőltető utazások során meglehetősen gyakoriak.

Cristina de Loreto firenzei pszichoterapeuta szerint az Uffiziben időnként valóban rosszul lesz valaki, vagy szívrohamot kap, ám ennek oka akár az is lehet, hogy zárt térben, több száz ember között tartózkodik. Ilyenkor agorafóbia is állhat a háttérben, nem feltétlenül Stendhal-szindróma.

Egy másik firenzei pszichoterapeuta, Paolo Molino arra hívja fel a figyelmet, hogy a Stendhal-szindrómát nehéz önálló betegségként leírni, tüneteit pedig szinte lehetetlen elkülöníteni a fáradt, folyadékhiányos és túlterhelt utazók panaszaitól.

Ezért rosszullét esetén a legfontosabb a valódi ok tisztázása. Ha valaki zavart, erős mellkasi fájdalomra panaszkodik vagy hallucinál, azonnal orvosi segítséget kell kérni. Nem szabad automatikusan a műalkotások vagy a látnivalók okozta meghatottsággal magyarázni a tüneteket.