A kínai lágyhéjúteknős (Pelodiscus sinensis) első pillantásra védtelennek tűnhet. A megszokott kemény pajzsok helyett rugalmas bőr borítja a páncélját, különös megjelenése mögött azonban kiválóan alkalmazkodott ragadozó rejtőzik.
A faj Kelet-Kínában, Tajvanon, Koreában és Vietnámban honos. Elsősorban tavakban, csatornákban, halastavakban, valamint más álló vagy lassú folyású vizekben él. Szívesen beássa magát a puha iszapba, és csak hosszúkás, csőszerű orrát hagyja a felszín fölött, hogy levegőt vehessen. Így órákon át rejtve maradhat, miközben zsákmányra les.
A kifejlett nőstények hossza meghaladhatja a harminc centimétert, a hímek kisebbek. Páncéljuk olajzöld vagy szürkészöld, olykor foltos. Legfeltűnőbb testrészük mégis a légzőcsőre emlékeztető orr, amelynek köszönhetően szinte teljesen eltűnhetnek a vízfenék iszapjában.
A teknős élettana legalább ennyire szokatlan. Képes arra, hogy a karbamidot ne a veséjén keresztül, hanem a száján át válassza ki. Ezzel vizet takarít meg, ami a brakkvizekben való túlélését is segíti. A kloákájában található különleges tasakokkal pedig vizet tud felszívni – vagyis némi leegyszerűsítéssel valóban úgy tűnhet, mintha az egyik testnyílásán inna, míg a száján át ürítene.
Az iszap nemcsak búvóhely, hanem a vadászat eszköze is. A kínai lágyhéjúteknős teljesen beáshatja magát, és csak a fejét hagyja szabadon. Innen villámgyorsan csap le a közelébe kerülő halakra és puhatestűekre.
A kutatók nemrég azt is felfedezték, hogy a faj a víz alatt hangokat ad ki. Ezeket a vokalizációkat kommunikációs jelenségként rögzítették. A látszólag néma, iszapban rejtőző teknős tehát nemcsak különös módon lélegzik, iszik és választja ki a karbamidot, hanem „hangja” is van.
