Az Azovi-tenger különleges ellentmondást rejt: a Föld legsekélyebb tengereként tartják számon, mégis az egyik legveszélyesebbnek nevezik. A békés üdülőhely képéhez pusztító viharok, erős áramlatok, geológiai jelenségek és súlyos környezeti problémák társulnak.

## A világ legsekélyebb tengere

Az Azovi-tenger átlagos mélysége mindössze körülbelül 7,5 méter, legmélyebb pontjai pedig sem haladják meg a 13,5–15 métert. Ez nagyjából egy ötemeletes épület magasságának felel meg. Vízfelülete mintegy 39 ezer négyzetkilométer, térfogata azonban csupán 290 köbkilométer.

Az ötméteres mélységet jelölő vonal már a parttól két kilométerre húzódik. A Taganrogi-öbölben, közvetlenül a Don torkolatánál mindössze 2–3 méteres a víz.

A csekély mélység szélsőségesen változékonnyá teszi a tengert. Nyáron gyorsan felmelegszik, télen ugyanilyen hamar lehűl és befagy. Már egy nem különösebben erős szél is magas hullámokat kelthet. Ezek felkavarják a fenék üledékét, amitől a víz zavarossá válik.

## Viharok és meteorológiai cunamik

Szerény méretei ellenére az Azovi-tenger időnként óceáni léptékű erővel csap le a partvidékre. Katasztrofális viharok alakulhatnak ki rajta, az egyik legnagyobb veszélyt pedig a feltorlódó víz okozta, hirtelen vízszintemelkedés jelenti. Ezt a jelenséget meteorológiai cunaminak is nevezik.

1969 októberében egy erős ciklon akár négy méter magas hullámot zúdított a Krasznodari határterület Tyemrjuki járásának partjára. A víz teljesen elsodort négy halászfalut: Csajkinót, Acsujevót, Perekopkát és Verbinót. A hullám 10–12 kilométerre hatolt be a szárazföldre, súlyos károkat okozott Tyemrjuk városában, és elpusztította a kikötőt, a hajójavító üzemet, valamint a konzervgyárat.

Az áldozatok pontos száma nem ismert, de több száz ember halhatott meg, és ezrek maradtak otthon nélkül. Nem ez volt az első hasonló tragédia: 1914-ben egy vihar 4,3 méterrel emelte meg a vízszintet, több mint háromezer ember életét követelte, Jejszk és Tyemrjuk városát pedig csaknem teljesen lerombolta.

A homokturzások közelében gyakran kialakuló, a nyílt víz felé tartó szakadóáramlások szintén veszélyesek. Ezek a keskeny vízsávok másodpercenként akár kétméteres, vagyis óránként körülbelül hét kilométeres sebességet is elérhetnek, így a tapasztalatlan úszót gyorsan messzire sodorhatják a parttól.

## Iszapvulkánok és metánkitörések

Az Azovi-tenger geológiailag aktív térségben fekszik. Fenekén, különösen a Kercsi-szoros környékén, számos iszapvulkán található. Ezek időnként iszap, víz és gáz keverékét juttatják a felszínre, veszélyeztetve a hajózást. A hajózóútban váratlanul kialakuló iszapvulkáni zátonyok miatt már több hajó is megfeneklett.

A szárazföldön, a Tamany-félszigeten ugyancsak sok iszapvulkán van. Néhányat üdülő- és gyógyászati célokra alakítottak ki, ahol iszapfürdőt vehetnek a látogatók.

Még alattomosabb veszélyt jelenthetnek a tengerfenékről hirtelen feltörő metánkitörések. Az Azovi-tenger szerves anyagokban gazdag fenéküledéke bomlás közben becslések szerint évente akár 100 milliárd köbméter metánt is kibocsáthat. Bizonyos helyeken, például Jurjevka település közelében a gáz felhalmozódik az üledék pórusaiban. Amikor a nyomás eléri a kritikus szintet, a metán hirtelen törhet fel.

Ilyenkor rendkívül kis sűrűségű víz-gáz keverék alakul ki. Aki belekerül, azonnal elveszítheti a felhajtóerőt, és úgy süllyedhet el, hogy segítségért kiáltani sincs ideje. A tudósok az Azovi-tengeren történt számos megmagyarázhatatlan tragédiát ezzel a jelenséggel, nem pedig rejtélyes örvényekkel hozzák összefüggésbe.

A Fekete-tengerhez hasonlóan itt is kialakulhatnak víztölcsérek. Bár általában rövid életűek, a kisebb hajókra komoly veszélyt jelentenek.

## Válságban az élővilág

Az elmúlt évtizedekben kritikussá vált az Azovi-tenger ökológiai állapota. A legsúlyosabb problémák egyike a sótartalom gyors emelkedése. A Donon és a Kubányon épült gátak, valamint a rendkívüli hőség miatt csökkent az édesvíz-utánpótlás. A sótartalom elérte a 16 ezreléket, ami csaknem kétszerese a korábbi évek átlagának.

Emiatt gyorsan visszaszorulnak az édesvízi halfajok, köztük a süllő, a dévérkeszeg és a tarany, miközben fekete-tengeri fajok és medúzák veszik át a helyüket. Az 1970-es években még több száz tonna tokfélét fogtak ki, 2000-re azonban 20–70 tonnára csökkent a zsákmány. Ma már a tenyésztési célú szaporításhoz is csak egy-egy példányt sikerül kifogni.

Az ipari és háztartási szennyvíz szintén súlyosan szennyezi a tengert: fenolok, nehézfémek és kőolajszármazékok kerülnek bele. A zavaros víz, az algavirágzás és a part pusztulása mindennapossá vált. Az erózió évente 5–7 métert is elérhet.

A tengert a törökök egykor „Balık Denizi”, vagyis „Halak tengere” néven emlegették. Mára azonban ökológiai válságövezetté vált. Sekélysége nem mérsékli, hanem felerősíti a veszélyeket, a viharoktól a környezeti krízisig.

## Egy tenger régi nevei

Geológiai értelemben az Azovi-tenger olyan elöntött alföldhöz hasonlít, amely a Fekete-tenger vízszintjének megemelkedésekor került víz alá, miután a Földközi-tenger vize a Boszporuszon keresztül elérte a térséget.

Az ókorban Maiotisz, Maiotisz-tenger és Szurozsi-tenger néven is ismerték. A rómaiak Palus Maeotisnak, azaz „maiotiszi mocsárnak” nevezték. Az elnevezés a partvidéken az időszámításunk előtti első évezredben élő maióta törzsekre utal. Maguk a maióták Temerindának hívták a tengert, ami azt jelenti: „a tenger anyja”.