A vaskori és viking kori Skandinávia erőszakos konfliktusairól alkotott képünk jórészt temetők leletein alapul. A sírok azonban csak azok történetét őrzik, akiket a megszokott módon eltemettek. Mások maradványai házak padlója alól, gödrökből, kutakból vagy faoszlopok helyéből kerültek elő.

A skandináv sírokban ritkán találni sérülések nyomait, ami nehezen egyeztethető össze egy olyan társadalom képével, amelyben fontos szerep jutott a háborúknak és a portyáknak. Elképzelhető azonban, hogy az erőszak áldozatai, illetve azok, akiket nem részesítettek szokásos temetésben, eleve kimaradtak a temetőkből származó leletanyagból.

Brit kutatók ezért dél- és közép-skandináviai településeken feltárt emberi maradványokat vizsgáltak. Az anyag nagyjából a Kr. e. 500-tól a viking kor végéig tartó időszakot ölelte fel, és mintegy 192 ember maradványait tartalmazta.

A leletek jelentős részét egyetlen csont vagy kisebb töredék alkotta, de teljesebb csontvázak is előkerültek. A 197 leletegyüttes közül 123-at közvetlenül vizsgáltak meg, a többiről ásatási jelentésekből és dokumentációkból gyűjtöttek adatokat. Meghatározták az elhunytak korát és nemét, továbbá sérüléseket, ízületi betegségeket és fiziológiai stresszre utaló jeleket kerestek. Az eredményeket a Journal of Archaeological Method and Theory közölte.

Tizenkét ember csontjain összesen 19 sérülést azonosítottak. Tompa és éles tárgyaktól származó nyomokat, töréseket, valamint olyan lehetséges sérüléseket is találtak, amelyek védekezés közben keletkezhettek. Egyes sebek még életükben begyógyultak, mások közvetlenül a halál előtt alakultak ki. Legalább nyolc ember sérüléseit szándékosan okozták.

Az egyik vizsgált lelet a dániai Postgården VI településről származott. A homlokcsont töredékét korábban egy fiatal nőhöz sorolták, az új elemzés szerint azonban egy két–négy éves fiúé volt. A gyermeknél fiziológiai stressz jeleit mutatták ki, a csonton látható elváltozás pedig felvetette egy lehetséges sérülés kérdését.

A kutatók szerint a lakóterekből előkerült emberi maradványokat nem lehet automatikusan az ősök iránti tisztelet bizonyítékának tekinteni. Néhány ember súlyos erőszakot szenvedett el, testüket pedig haláluk után feldarabolhatták, vagy a szokásos temetkezési helyeken kívül helyezhették el. Egyes esetekben az emberi csontok állati maradványokkal és más tárgyakkal együtt az építmények részévé váltak.