Új vízvezetékek lefektetését megelőző ásatáson egy ókori temetkezési komplexum maradványaira bukkantak Róma egyik régi városrészében. A régészek három, ugyanahhoz az együtteshez tartozó építményt tártak fel. A sírokat az előzetes kormeghatározás szerint időszámításunk előtt 100 és időszámításunk szerint 100 között alakították ki.

A három sír legfeljebb fél méterrel húzódott az utca felszíne alatt. Meglepőnek tűnhet, hogy csak most találták meg őket, a szakemberek szerint azonban az ásatások hosszú története ellenére az Örök Város területének legfeljebb tíz százalékát kutatták át.

Mindhárom síremléket betonalapra emelték, falaikhoz azonban eltérő anyagokat használtak. Az első sárga tufából, a második úgynevezett római betonból, vagyis opus caementiciumból készült. A harmadikból csupán az alap maradt fenn, amelyen tűz nyomai láthatók.

Kőbánya és előkelő út szomszédságában

A temetkezési hely környezete több szempontból is szokatlan. Az ásatási nyomok alapján a komplexumot egy felhagyott puccolánbánya területén építették. A puccolán hamu, tufa és habkő alkotta vulkáni kőzet, amelyet a római építmények rendkívüli tartósságának egyik fő okaként tartanak számon. A sírkamrák alapjai alatti tufában jellegzetes bevágások maradtak: ezek arra utalnak, hogy a területet előkészítették az építkezéshez.

A sírok ugyanakkor közvetlenül a Via Latina, Róma egyik legrégebbi útja közelében fekszenek. Feltételezések szerint a rómaiak az időszámításunk előtti V–IV. században egy még korábbi útvonal alapjaira építették. A Via Latina a város délkeleti részén álló Porta Capenától indult, a Porta Latinán keresztül hagyta el Rómát, és Capuában ért véget. Környéke igen előkelőnek számított, ezért sokan igyekeztek építési joghoz jutni az út közelében.

Egyelőre nem világos, hogyan egyeztethető össze a tekintélyes helyszín a régi puccolánbányával. Elképzelhető, hogy a már régóta felhagyott bánya lakóépületek emelésére nem volt megfelelő, ezért inkább temetkezési célra használták.

Rejtélyes kutyafigura a sírban

A fennmaradt falakat belül vakolat és festett díszítés borítja. A régészek találtak egy sértetlen kerámia urnát csonttöredékekkel, valamint egy urna nélkül eltemetett ember maradványait. Előkerült továbbá egy apró, terrakottából készült kutyafigura is.

Hasonló szobrocskákat Rómában hagyományosan vízelvezető rendszerek díszítőelemeiként alkalmaztak. Ezeken azonban nyílást készítettek a víz kifolyásához. Az újonnan megtalált kutyafigurán nincs ilyen nyílás, ezért úgy tűnik, pusztán esztétikai céllal készülhetett. Arra, hogy ez a nem kifejezetten szertartási tárgy miért került a sírba, további vizsgálatok nélkül nehéz választ adni. Ehhez a temetkezések környezetét is alaposabban fel kell tárni.

Kutyák az ókori Rómában

Az ókori rómaiak társként és munkára egyaránt tartottak kutyákat. Használták őket vadászatra — canis venaticus —, valamint a háztartás és az állatállomány őrzésére — canis pastoralis. Vergilius a Georgica című költeményében a Római Birodalomban népszerű molosszus kutyákról azt írta, hogy ilyen őrzők mellett az istállóknak sem a farkasoktól, sem az éjszakai tolvajoktól nem kell tartaniuk.

Az időszámításunk szerint 79-ben, a Vezúv kitörésekor eltemetett Pompeji romjai között több őrkutyát ábrázoló mozaikot is feltártak. Az egyik ház bejáratánál a „Cave canem”, vagyis „Óvakodj a kutyától” feliratú mozaik került elő. Egy érdekes feltevés szerint a szöveg nem a hívatlan vendégek elriasztását szolgálta: egyes kutatók úgy vélik, inkább a kicsi, törékeny kutyákat óvhatta attól, hogy a belépők véletlenül rájuk tapossanak.