Délkelet-Ázsia eddig ismert legrégebbi, pontosan keltezett hajókormánya került elő az észak-szumátrai Bongal lelőhelyén. A radiokarbonos vizsgálat szerint a fából faragott alkatrész időszámításunk szerint 656 és 687 közötti.

Bongal ma Szumátra nyugati partján, a tengertől mintegy 1,8 kilométerre fekszik, a 7–8. században azonban sekély öböl húzódott a helyén. A térség ekkor a Délkelet-Ázsiát Indiával, a Közel-Kelettel és Kínával összekötő tengeri útvonalak találkozási pontja volt.

A leleteket 2019-ben, hagyományos aranykitermelés közben találták meg a helyiek. A tőzegrétegekből 17 palánkdeszka, egy hajótestelem, két orr- vagy tatrész, egy kormánylapát, facsapok és cukorpálma rostjaiból font kötelek kerültek elő.

A közelben különböző eredetű kerámiákat, üvegedényeket, gyöngyöket, fémtárgyakat és pénzérméket is találtak. Ezek alapján Bongal valószínűleg tengeri kereskedelemhez kapcsolódó település lehetett, az egyes hajóalkatrészeket azonban nem lehet közvetlenül valamelyik behozott tárgyhoz kötni.

A deszkák belső oldalán kiálló elemeket figyeltek meg. Ezekhez kötéllel merevítőbordákat erősítettek, a szomszédos palánkokat pedig facsapokkal és kötésekkel kapcsolták össze. A fémszegeket nélkülöző építési mód a hagyományos délkelet-ázsiai hajóépítés jellegzetessége.

A deszkák vastagsága, alakja, rögzítési módja és a faanyag állapota eltért egymástól, ezért a kutatók öt csoportba sorolták őket. Elképzelhető, hogy legalább öt különböző hajóból származnak, de az eltérések az építés és a javítás több szakaszát is tükrözhetik.

A kutatók fotogrammetriával, műszaki rajzokkal és mérésekkel dokumentálták az alkatrészeket. A fa- és pálmakötélmintákat gyorsítós tömegspektrometriás vizsgálatra küldték; az eredmények az International Journal of Nautical Archaeology folyóiratban jelentek meg.

A legfontosabb lelet az oldalkormány, amelyet nem a tat középvonalában, hanem az egyik oldalhoz közelebb szereltek fel. Egyetlen fatörzsből faragták ki, teljes hossza 438 centiméter, lapátjának legnagyobb szélessége 38 centiméter, vastagsága pedig 6 centiméter.

Bár más délkelet-ázsiai lelőhelyeken is találtak már hajókormányokat, korábban egyiket sem sikerült pontosan keltezni. A bongali darab faanyagának radiokarbonos vizsgálata a 656–687 közötti időszakot jelölte meg.

Két pálmakötél és egy feliratos faalkatrész a 7. század közepe és a 8. század vége közötti időből származik. A vizsgálatok az anyagok korát mutatták meg, de abból nem állapítható meg pontosan, mikor építették, bocsátották vízre vagy használták a hajókat.

A hajótesthez és a kormányhoz olyan fafajokat használtak, amelyek Szumátrán, Borneón és a Maláj-félszigeten is honosak. A tanulmány szerzői ugyanakkor nem állítják, hogy ezek a hajók átkeltek volna az Indiai-óceánon. Valószínűbbnek tartják, hogy part menti és folyami útvonalakon közlekedtek, és így kapcsolták Bongalt a tágabb kereskedelmi hálózathoz.

A kutatás legfontosabb korlátja a megtalálás körülményeiből fakad. Az alkatrészeket még a rendszeres régészeti feltárás megkezdése előtt, aranykitermelés közben emelték ki, ezért eredeti helyzetük ismeretlen. A kormányt így nem lehet biztosan egy adott hajótest deszkáihoz kapcsolni, a leletek közötti különbségekre pedig több magyarázat is lehetséges.