Sokan keresik a motivációt, és attól tartanak, hogy nincs belőle elég. Ennek azonban az ellenkezője is előfordulhat: tele vagyunk tettvággyal, mégsem jutunk előre. Mire pedig nekilátnánk, a lelkesedésünk is elillan. Négy gyakori ok állhat a háttérben.

## 1. Korlátozó hiedelmek tartanak vissza

Tegyük fel, hogy lelkesen vállalkozást indítanánk, de megszólal bennünk egy hang: „Ugyan, kinek kellene ez? Minden jó ötletet megvalósítottak már, én úgysem tudok jobbat kitalálni.” Vagy: „Becsületes úton nem lehet sok pénzt keresni.”

Ezek a korlátozó hiedelmek olyan gondolatok és beidegződések, amelyek a szülői hatások, a közvélekedés, olykor pedig közmondások és szólások nyomán alakulnak ki. Lehet bennük némi igazság, gyakran mégis elfogult általánosításokra és téves előfeltevésekre épülnek. Ennek ellenére erősen befolyásolhatják az ítéleteinket és döntéseinket.

Miattuk nem állunk ki a jogainkért, mert azt gondoljuk, hogy „úgyis minden hiábavaló, mindenütt korrupció van, jobb nem belekeveredni”. Nem keresünk másik állást, mert „a stabilitás a legfontosabb, itt pedig rendszeresen fizetnek, még ha keveset is”. Így aztán új dolgokba sem kezdünk bele, és nehezebben változtatunk az életünkön.

Jellegzetes korlátozó hiedelmek például:

- „Negyvenévesen már késő újabb diplomát szerezni. Az ember agya sem a régi, és mindjárt itt a nyugdíj.” - „Vállalkozni nagyon nehéz, kapcsolatok és kenőpénz nélkül semmi sem sikerülhet.” - „Ahol megszülettél, ott kell boldogulnod.” - „Semmit sem adnak ingyen, minden jót előbb ki kell érdemelni.” - „Az alkotás nem munka.” - „A gyerekes dolgokat gyerekkorban kell kinőni. Egy felnőtthöz nem illik rózsaszínre festeni a haját, videojátékozni vagy gitározni tanulni.”

### Mit tehetünk?

A pszichológusok azt javasolják, hogy figyeljük meg alaposan a gondolatainkat, ismerjük fel és írjuk le azokat a hiedelmeket, amelyek akadályoznak bennünket. Ezután próbáljuk őket derűlátóbb, ösztönzőbb formában újrafogalmazni.

A „az én koromban már késő munkahelyet váltani” helyett például mondhatjuk ezt: „Sok élet- és munkatapasztalatom van, ezért egy új területen is hasznos lehetek. Amit pedig még nem tudok, azt megtanulhatom.” Érdemes az új megfogalmazásokat leírni, majd időnként újra elolvasni.

## 2. Túl szigorúak vagyunk magunkhoz

Mindenfelől azt halljuk, hogy vállaljunk felelősséget az életünkért. Olyan jelszavak vesznek körül bennünket, mint a „ha belehalsz is, csináld meg”, a „ha nem teszed, valójában nem is akarod”, vagy a „minden csak rajtad múlik”. Emiatt a kudarcért és a tétlenségért kizárólag magunkat hibáztatjuk, kifogásokat pedig nem keresünk.

A felelősségvállalás önmagában nem rossz. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a körülmények és más emberek is hatnak ránk, néha nagyon is erősen, és ennek nehéz ellenállni.

Egy gyenge testalkatú, kevésbé ellenálló szervezetű ember nem képes ugyanannyit dolgozni, mint az, aki fizikailag erős. A jómódú családban felnövő fiatalnak több lehetősége lehet jó oktatáshoz jutni és vállalkozást építeni. A tudatosságot és a pozitív szemléletet is könnyebb fenntartani, ha valaki egyedül él egy nagy lakásban, mint ha három gyerekkel osztozik egy egyszobás otthonon.

Ez nem azt jelenti, hogy fel kell adnunk, és csak sóhajtoznunk kell a nehéz sorsunk miatt. Inkább legyünk elnézőbbek magunkkal: ne szidjuk magunkat, és ne követeljünk lehetetlent. Mindenkinek vannak korlátai és akadályai, amelyeket számításba kell venni, az átmeneti nehézségeket pedig érdemes megpróbálni leküzdeni.

Léteznek alapvető akadályok – például a genetikai adottságok és az egészségi állapot –, amelyeken alig lehet változtatni. Máskor apró, mégis bosszantó körülmények állnak az utunkban, és ezeket könnyű megszüntetni. Charles Duhigg „A szokás hatalma” című könyvében ezeket nevezi kontextusnak.

Ha időben felismerjük, a kontextus megváltoztatható. Reggelente jógáznánk, de nincs kényelmes matracunk? Szerezzünk be egyet. Nem fekszünk le időben, mert nem elég otthonos a hálószoba? Változtassunk valamelyest a környezeten, például tegyünk fel új függönyt, vagy vásároljunk egy szép éjjeli lámpát.

## 3. Túlértékeljük a motiváció szerepét

Annyi szó esik a motivációról és annak felkutatásáról, hogy hajlamosak vagyunk minden problémára megoldásként tekinteni rá. Könyveket és cikkeket olvasunk arról, hogyan találjuk meg és ébresszük fel, miközben nem a legfontosabbra, vagyis a cselekvésre összpontosítunk.

Mintha a motiváció valamiféle varázsige lenne, amely mindent magától megold. Ugyanez igaz az akaraterőre is. Pedig a motiváció egyszerűen a cselekvés iránti vágy vagy szükséglet. Attól, hogy valaki motivált az álláskeresésre vagy az angoltanulásra, még nem feltétlenül tesz is érte.

Ahelyett, hogy folyton motivációt, ihletet vagy akaraterőt keresnénk, összpontosítsunk a feladatra. Készítsünk tervet a cél eléréséhez, majd azonnal kezdjük el megvalósítani.

Mihály Csíkszentmihályi a „Flow – Az áramlat” című könyvében azt írja, hogy a lelkesedés és a feladat iránti elköteleződés azt követően jelenik meg, hogy kitűztük a célt és cselekedni kezdtünk. Vagyis munka közben jön meg hozzá a kedv.

A megfelelő szokások kialakítása ugyancsak fontos. Ha egy tevékenység automatikussá válik, többé nem kell folyton a motivációra, az akaraterőre és más nehezen megfogható tényezőkre hagyatkoznunk.

## 4. Félelmek és gondolkodási csapdák irányítanak

Talán észre sem vesszük, de félelmeink és kognitív torzításaink alapvetően befolyásolhatják az életünket és a döntéseinket. Ilyen lehet a változástól, a felelősségtől vagy az elutasítástól való félelem.

Az is akadályozhat bennünket, hogy alábecsüljük a tétlenség következményeit, és a fennálló helyzet fenntartását részesítjük előnyben. Emiatt biztonságosabbnak látjuk, ha semmit sem teszünk, mint ha megpróbálunk valamit, és kudarcot vallunk. Mindez csak néhány példa a bennünket visszatartó félelmekre és gondolkodási csapdákra.

Ezekkel egyenként kell foglalkozni: külön-külön érdemes dolgozni az ismeretlentől, a kudarctól vagy akár a sikertől való félelmen.