Az emberi viselkedésről szóló vitákban előbb-utóbb rendszerint elhangzik, hogy valamit „természetünknél fogva” teszünk. Ezt azonban ritkán támasztják alá hosszú távú tudományos kutatásokkal. Jobb esetben arra hivatkoznak, hogy „mindig is így éltünk”, rosszabb esetben farkasfalkákból, oroszláncsaládokból vagy más állatközösségekből próbálnak következtetéseket levonni.

Az előbbi érv még megvitatható: az életstratégiák nem a semmiből születnek, bár idővel elveszíthetik hatékonyságukat. Az állatok viselkedésére épülő magyarázatok azonban több okból is félrevezetők.

## 1. Az állatfajok viselkedése nagyon eltérő

Az egyes fajokat természetesen össze lehet hasonlítani, és fel lehet tárni a hasonlóságokat, illetve a különbségeket. Egy faj sajátosságait azonban nem lehet önkényesen egy másikra vetíteni.

Jó példa erre a pockok viselkedése. A préri pocok hajlamos a monogámiára, kötődik a párjához, a kölykökkel pedig a hímek és a nőstények egyaránt időt töltenek. A mezei és a hegyi pockok életére ezzel szemben a gyakori partnerváltás jellemző. Vagyis még közeli rokonságban álló rágcsálóktól sem várhatunk azonos viselkedést.

Az is hibás következtetés, ha az embert egyetlen tulajdonság alapján valamelyik állathoz hasonlítjuk, majd azt feltételezzük, hogy minden más viselkedésmintájuk is megegyezik.

Lehetne azzal érvelni, hogy a pockok túlságosan különböznek az embertől. Csakhogy ugyanez igaz a farkasokra és az oroszlánokra is. DNS-ük alapján a csimpánzok állnak hozzánk a legközelebb, ám még a két fajuk, a közönséges csimpánz és a bonobó viselkedése között is jelentős a különbség.

A közönséges csimpánzok csoportosan vadásznak, a bonobók nem. Utóbbiak ritkábban folyamodnak agresszióhoz a konfliktusok rendezésekor, és számos vitás helyzetet szexuális érintkezéssel oldanak fel: hímek és nőstények, két nőstény vagy két hím között egyaránt. A közönséges csimpánzok közösségében egyfajta patriarchális rend érvényesül, míg a bonobóknál a nőstények társadalmi szerepe erős.

Nehéz tehát valamely viselkedést egyszerűen „természetesnek” nevezni, amikor a természetben ennyire sokféle minta létezik. Szinte bármilyen állásponthoz találhatunk megfelelő állati példát, ezért az ilyen párhuzamok gyakran inkább az érvelő véleményét igazolják, semmint valódi bizonyítékot kínálnak.

## 2. Az emberek sem egyformák

Egykor úgy tartották, hogy csak az ember képes eszközöket használni, logikai következtetéseket levonni és felismerni önmagát. Ezek a képességek azonban nem kizárólag emberiek. A medvék például tárgyakat használhatnak eszközként, még az akváriumi halak is képesek bizonyos következtetésekre a körülmények alapján, az elefántok, a delfinek és az emberszabású majmok pedig felismerik magukat a tükörben.

Ami valóban megkülönbözteti az embert az állatoktól, az a kultúra, pontosabban az információ hatékony feldolgozásának és nemzedékről nemzedékre történő átadásának képessége. Ehhez kapcsolódik az, amit mentalitásnak nevezünk.

A mentalitást néha tévesen egy nép veleszületett tulajdonságainak összességeként értelmezik. Pontosabb azonban egy adott közösség kulturális sajátosságairól beszélni. Ugyanahhoz a néphez tartozó, de más kultúrában felnőtt emberek egészen más hagyományokat és szokásokat sajátíthatnak el.

Ha tehát az emberi viselkedést egy állat viselkedésével próbáljuk indokolni, előbb azt is meg kellene mondanunk, melyik emberről beszélünk. Egy középosztálybeli, középkorú európai és egy új-guineai törzs tagja között jelentős kulturális különbségek lehetnek. A természet emberre gyakorolt hatását ezért nem érdemes túlbecsülni.

## 3. Az állatok nem mindig olyanok, amilyennek képzeljük őket

Az állatokhoz kötött jelzőink és hasonlataink többnyire nem tudományos alapokon nyugszanak. Általában olyan állatot választunk, amelyet kedvelünk, majd a róla kialakított képünket használjuk fel az érveléshez. Így születnek az olyan fordulatok, mint az „erős, mint az oroszlán”. De mitől volna különösen erős éppen az oroszlán?

Egy hangya a saját testtömegének több tízszeresét is elbírhatja. Kutatások szerint a nyaki ízületét alkotó szövet akár a rovar súlyának ötezerszeresét is képes megtartani. Az oroszlán erejéről alkotott képünk ehhez képest inkább kulturális szimbólumokon, mint pontos összevetésen alapul.

Hasonlóan félrevezető a gyakran idézett mondás, amely szerint a farkas gyengébb az oroszlánnál és a tigrisnél, de nem lép fel cirkuszban. Valójában farkasokat is szerepeltetnek cirkuszban.

Az ilyen „bölcs” idézetek és látványos hasonlatok tehát nem bizonyítják az állítást, amelyet alá szeretnénk velük támasztani. Már a kérdés felületes vizsgálata is megmutathatja, hogy az alapjuk bizonytalan.

## Az alfahím mítosza

Különösen népszerű az alfa- és ómegahímekről szóló elképzelés, amelyet rendszerint a farkasok viselkedésével magyaráznak. Eszerint az alfák uralkodnak a falkán, és övék a legjobb nőstények figyelme, míg az ómegák beérik azzal, ami jut nekik, és engedelmeskednek a hierarchia magasabb szintjén állóknak. Egyes férfiközösségek egész filozófiát építenek erre, tagjaik pedig megpróbálnak „alfahímként” viselkedni.

Csakhogy ez az elképzelés inkább fantázia, mint a vadon élő farkasok valóságának leírása. A természetes falkák többnyire egy szülőpárból és különböző korú kölykeikből állnak. A csoportot tehát a tapasztalt anya és apa vezeti.

Az „alfaelmélet” kidolgozója, Rudolf Schenkel már a 20. század közepén maga is felvetette, hogy a falka rendszerint egy monogám párból és utódaikból áll. Ez azonban alighanem kevésbé hangzott forradalminak, így nem kapott kellő figyelmet.

Az elképzelést népszerűsítő farkaskutató, David Mech saját honlapján azt írja, többször is kérte a kiadójától A farkas: egy veszélyeztetett faj ökológiája és viselkedése című könyvének visszavonását, mert az olyan elméletet mutat be, amely nem felel meg a valóságnak.

Mech szerint az „alfa” szó azt sugallja, hogy az állat versenyben, harc árán szerzi meg a vezető szerepet. A legtöbb falkát vezető farkas azonban egyszerűen párt talált, kölykei születtek, és ezekből alakult ki a közössége. Más szóval nem győztes harcosokról, hanem szülőkről van szó.

A tanulság egyszerű: aki „alfává” szeretne válni, annak több haszna lehet a tudatos szülőségről szóló oldalakból, mint a farkasos idézeteket terjesztő közösségekből.