Az Exeteri és az Essexi Egyetem kutatói megfejtették, miért hibázzák el gyakran a madarak a repülő lepkék elleni támadást. A szárnyak mintázata és mozgása erős optikai illúziót kelt, amely a döntő pillanatokban félrevezeti a ragadozót.
A lepkék élénk színezete első pillantásra kockázatosnak tűnhet, hiszen feltűnővé teszi őket a természetes környezetben. A ragadozók mégis ritkán tudják röptükben sikeresen elkapni őket. A szárnyakon látható csíkok és foltok ugyanis megnehezítik annak pontos felmérését, hogy az állat merre és milyen gyorsan halad.
A jelenség a fodrászcégér-illúzióhoz hasonlítható: a forgó hengeren futó vörös-fehér csíkok úgy látszanak, mintha haladnának. A lepkéknél a szárnyak csapkodás közben folyamatosan változtatják a dőlésszögüket, így a rajtuk lévő minták tájolása is rendre módosul. Ez a kiszámíthatatlan röppályával együtt megtévesztő mozgásjeleket hoz létre. A madár ezért vagy teljesen elvéti zsákmányát, vagy csak a szárny kevésbé fontos részét éri el.
A kutatók többféle módszerrel ellenőrizték az elképzelést. Nagy sebességű kamerával rögzítették a lepkék repülését, csaknem négyszáz európai faj szárnymintázatát elemezték, önkéntesekkel virtuális lepkékre „vadásztattak”, emellett több ezer mintaváltozat evolúcióját is modellezték.
Az eredmények szerint az evolúció során éppen azok a mintázatok kerültek előtérbe, amelyek a legerősebben zavarják össze a vizuális érzékelést. A kutatók úgy vélik, ez az optikai illúzió lehetett a lepkeszárnyak színezetét alakító egyik fő evolúciós tényező.
Hasonló mechanizmus más állatoknál is működhet. A tudósok példaként a zebrák csíkos mintázatát, valamint a gyíkok és a halak farokmozgását említik.
