A keleti disznóorrú sikló nem nő különösebben nagyra: általában mindössze 60–80 centiméter hosszú. Veszély esetén azonban nem hátrál meg azonnal, hanem egymásra épülő megtévesztő mutatványokkal próbálja elriasztani a ragadozót.
Először ellapítja a fejét és a nyakát, felfújja a torkát, majd hangos sziszegés közben támadást színlel. Bár odakap az ellenfeléhez, nagy valószínűséggel nem harapja meg. Ez a fenyegető fellépés ugyanúgy blöff, mint a későbbi halottnak tettetés.
A faj rendelkezik méreggel, ám az annyira gyenge, hogy még a táplálékául szolgáló békákat sem öli meg, csupán átmenetileg mozgásképtelenné teszi őket. A látványos fenyegetés ennek ellenére gyakran beválik, különösen olyan vidékeken, ahol sok mérges kígyó él.
Ha a ragadozó nem hátrál meg, kezdetét veszi a „második felvonás”: a kígyó látszólagos haláltusába kezd. Az álgörcsök még hihetőbbé teszik az alakítást, hiszen különben gyanús volna, hogy az imént még lendületesen támadó állat minden átmenet nélkül elpusztult.
A jelenet végén a kígyó nyitott szájjal mozdulatlanná válik, nyelvét is kilógathatja. A vergődés közben föld, homok és más törmelék kerülhet a szájába, sőt akár hányhat is. A végeredmény rendkívül meggyőző: ha egy Oscar-díjat nem is, a túlélés esélyét könnyen megszerezheti vele.
