Az ősi helyiségek rendeltetése idővel megváltozhatott, az egyes korszakok nyomai pedig összekeveredhettek. Egy Gran Canarián feltárt barlang esetében rovarmaradványok elemzésével sikerült megállapítani, hogy az építményt előbb gabonaraktárként használták, majd a 7–9. században temetkezési hellyé alakították.

Az ilyen változások feltárásában az archeoentomológia, vagyis a régészeti lelőhelyeken fennmaradt rovarmaradványok vizsgálata is segíthet. Más fajok kötődnek ugyanis a gabonához, a fához, a trágyához vagy a bomló holttestekhez. Együttes előfordulásukból ezért nemcsak az egykori körülményekre, hanem azok változásának sorrendjére is következtetni lehet.

A Kanári-szigetek őslakóinak temetkezési szokásairól régóta folyik vita. Annyi ismert, hogy a halottakat növényi rostokból és bőrből készült anyagokba burkolták. Írott források, valamint régi múzeumi gyűjteményekből származó rovarmaradványok alapján a kutatók korábban azt feltételezték, hogy a testeket először a napon kiszárították, és csak ezután vitték a barlangokba.

Ezt a feltevést azonban nehéz igazolni, mert a rovarmaradványok rosszul őrződhettek meg, vagy a talajból kerülhettek a leletek közé. Az Antiquity folyóiratban bemutatott új kutatásban viszont közvetlenül egy Gran Canaria-i temetkezési barlang rétegeiből vizsgálhatták meg őket.

A lelőhely mintegy húsz, vulkáni kőzetbe vájt mesterséges barlangból álló együttes része. A lakóhelyiségek alul, a raktárak feljebb, a hegyoldalban feküdtek. Emberi maradványokat kizárólag a most vizsgált barlangban találtak.

A szakemberek összesen 8173 ízeltlábú-maradványt gyűjtöttek össze, amelyek közül 8082-t sikerült azonosítaniuk. Ezek legalább 5792, összesen 18 családhoz tartozó egyedhez köthetők. Az anyag 83 százaléka egy fából készült emelvény alól került elő.

A leletek egyik csoportját a bomlás különböző szakaszaihoz kapcsolódó legyek és bogarak alkották. Több mint ezer, röviddel a halál után megjelenő légybábot találtak, mellettük pedig a folyamat későbbi szakaszaira jellemző fajok maradványait is azonosították. Mindez arra utal, hogy a holttesteket még frissen vitték a barlangba, és teljes bomlásuk ott ment végbe. Az eredmények tehát nem támasztják alá azt az elképzelést, hogy az elhunytakat hosszabb ideig a szabadban szárították volna.

A rovarok másik csoportja gabonaraktárra utalt. A készletek kártevői az azonosított egyedek 21 százalékát tették ki, és a minták 76 százalékában jelen voltak. Különösen sok gabonazsizsiket találtak; ezek a kártevők az emberek által szállított gabonával terjednek.

A barlangban ugyanakkor sem felhalmozott gabona, sem élelmiszert tároló edények nem maradtak fenn. Formája viszont megfelelt a 6–8. századi egyszerű raktárakénak, és mindössze húsz méterre tőle később egy új, összetettebb tárolóhelyet alakítottak ki.

A tanulmány szerzőinek feltevése szerint az új raktár elkészülte után a régi gabonatárolót kiürítették, majd temetkezésre használták. A faemelvényt közvetlenül a korábbi készletek maradványai fölé építették, így a kártevők az emberi testek elhelyezése után is tovább szaporodhattak. Ennek köszönhetően a maradványaik jól fennmaradtak, és lehetővé tették a lelőhely történetének rekonstruálását.