A sarkantyús lúd az anatidae, vagyis a récefélék családjába, azon belül a lúdalakúak rendjébe tartozik. Neve ellenére nem tekinthető valódi lúdnak, ezért a kutatók külön alcsaládba sorolják.

A faj Afrika Szaharától délre fekvő területeinek nagy részén megtalálható. Ezek a madarak rendkívül agresszívek: még az oroszlánok és a leopárdok is igyekeznek elkerülni az összetűzést velük. Élőhelyükhöz erősen ragaszkodnak, más területet jellemzően csak aszály idején keresnek, amikor új vízforrást kell találniuk.

Színezetük az elterjedési területtől függően némileg változik. A P. g. gambensis alfaj hasa és oldala fehér, míg a Dél-Afrikában élő P. g. niger tollazata szinte teljesen fekete.

A sarkantyús lúd tekintélyes méretű madár: szárnyfesztávolsága elérheti a két métert, testtömege pedig a hét kilogrammot. Méretei ellenére a vízimadarak egyik repülési sebességrekordere, akár óránként 140 kilométeres tempóra is felgyorsulhat.

Szárnyán éles sarkantyút visel, amelyet harc közben aktívan használ. Mivel csapatokban él, támadáskor gyakran több madár együtt ront ellenfelére. Ez is magyarázza, miért kerülik még a nagyobb állatok is a konfliktust velük.

A faj másik különleges tulajdonsága, hogy veszélyes méreganyag halmozódhat fel a szervezetében. Ezt nem maga termeli: hólyaghúzó bogarakat fogyaszt, amelyek kantaridint tartalmaznak. E rovarok elfogyasztása a legtöbb állatnál súlyos, akár halálos mérgezést okoz, a sarkantyús lúd azonban egészségkárosodás nélkül képes megenni őket. A felhalmozódó méreg miatt húsának fogyasztása rendkívül veszélyes.

Étrendje ugyanakkor változatos. A hólyaghúzó bogarak mellett apró halakat, férgeket, hernyókat és más rovarokat, valamint vízi és vízparti növényeket is fogyaszt.

A költési időszakban a hímek még agresszívebbé válnak, és egymással is megküzdenek. A hím és a tojó csak egyetlen szezonra alkot párt; ezalatt a hím hevesen védelmezi társát a többi udvarlótól.

A tojó maga építi meg fészkét a vízparton, majd 6–12 tojást rak. A fiókák körülbelül egy hónap múlva kelnek ki. Eleinte anyjukat követve sajátítják el a vadonbeli túléléshez szükséges ismereteket, három hónapos korukra azonban már önálló életet kezdenek.