Halnak és medúzának is nézhetjük, pedig egyik sem: a szalpa átlátszó teste pikkelytelen, nincs agya, a belsejében látható narancssárga képlet pedig nem más, mint a gyomra. A köznyelvben olykor üveghalnak nevezik, de valójában a gerinchúrosok közé tartozik. Rugalmas, porcszerű gerinchúrja a gerincoszlop elődjének tekinthető, ezért rendszertanilag közelebbi rokonunk, mint például a polip.

Felépítése ugyanakkor sokkal egyszerűbb a fejlábúakénál. Bőrizomtömlőjének összehúzódásaival mozog, egyszerű idegdúca hangolja össze a működését. Ebben található egy kezdetleges fényérzékelő szerv is, amely csupán a világosságot képes megkülönböztetni a sötétségtől.

A szalpák mérete három millimétertől harminc centiméterig terjedhet. A nyílt vízben sodródnak az óceáni áramlatokkal, közben kiszűrik a vízből a táplálékul szolgáló szerves részecskéket. Egyszerű külsejük mögött azonban rendkívül összetett szaporodási rendszer húzódik meg.

## Ivaros és ivartalan nemzedékek váltakozása

A szalpákra a metagenezis, vagyis az ivaros és az ivartalan nemzedékek váltakozása jellemző. Az ivartalan egyed hasi oldalán egy hosszú szaporítónyúlvány, úgynevezett sztóló nő. Ezen több tucat, akár több száz apró szalpa fejlődhet. Amikor elérnek egy bizonyos méretet, leválnak az anyaállatról, és önálló életet kezdenek.

A fiatal egyedek világíthatnak is; a feltételezések szerint a fény a plankton odavonzását szolgálja. Ezekben az állatokban női és hím ivarszervek egyaránt kialakulnak, így megtermékenyíthetik önmagukat.

Utódaik egy lakunának nevezett, méhlepényhez hasonló képletbe kerülnek, ahol a szülő tápanyagaiból fejlődnek. Miután megnőttek, elhagyják annak testét, és közben szó szerint szétszakítják, mert nincs számukra megfelelő kijárat. Ezután újrakezdődik a körforgás: az ivartalan nemzedék ivarost, az ivaros pedig ivartalant hoz létre.

## Még összetettebb rendszer a hordószájúaknál

A szalpákhoz tartozó hordószájúak gyakran gyöngysorra vagy karkötőre emlékeztető telepeket alkotnak. Életciklusuk még bonyolultabb. Szabadon úszó lárvájuk leveti a gerinchúrt tartalmazó farkát, majd két sztólót növeszt: egy háti és egy hasi nyúlványt. A háti sztóló egy ideig zászlószerűen lebeg, a hasi pedig három különböző feladatú utódtípust hoz létre.

Az első csoportot a gasztrozooidok alkotják. Feladatuk az anyaállat és az egész népes telep táplálása. Közben a szülő emésztőrendszere visszafejlődik, teste pedig torpedóként húzza maga után a több méter hosszúra nyúló utódláncot.

A második típust forozooidoknak nevezik. Ezek a harmadik csoport, az ivarérett gonozooidok hordozói és táplálói. A gonozooidok közben lárvákat hoznak létre, amelyek a következő nemzedéket alkotják. Egy-egy hatalmas telep ezért első pillantásra óriási féregnek tűnhet, miközben az egyes állatok akár egy centiméternél is kisebbek lehetnek.

## Fontos szerepük van a szén körforgásában

A szalpák szűrögető életmódjuk révén elfogyasztják a vízben lebegő apró szerves anyagokat. Ökológiai szerepük azonban ezzel nem ér véget. Ürülékük olyan sűrű és nehéz, hogy lesüllyed a tengerfenékre. Így a megemésztett szerves anyag eljut a mélybe, és ismét bekapcsolódik a szén körforgásába.

A szalpák tehát egyfajta óceáni szűrőrendszerként működnek: eltávolítják a vízből a szerves törmelék egy részét, majd a fenékre juttatják. Különös életciklusuk egyúttal arra is emlékeztet, hogy a testfelépítésükben egyszerűnek látszó állatok életmódja és szaporodása rendkívül összetett lehet. A kutatóknak évtizedekbe telhet, mire pontosan feltárják e folyamatokat.