A világ tele van jó kérdésekkel.
Mi szeretünk utánajárni.
Kapcsolódó cikkek és érdekességek egy helyen.
Alain Bombard 1952-ben egyedül szelte át az Atlanti-óceánt gumicsónakban, de tapasztalatai veszélyes általánosításokhoz vezettek. Története jól példázza, hogyan rejti el a túlélési torzítás a kudarcokat és az áldozatokat.
A kaliforniai Monterey-kanyon legalább háromezer méteres mélységében él a hárfára emlékeztető Chondrocladia lyra. A helyhez kötött ragadozó szivacs mikroszkopikus horgokkal ejti el az áramlatok sodorta zsákmányát.
Az Antarktisz mély vizeiben felfedezett pingpongfa-szivacs növénynek tűnik, valójában azonban horgokkal borított gömbjeivel vadászó állat.
A hordószemű hal valódi szemei a fejében látható zöld félgömbök. Átlátszó fején keresztül felfelé néz, de szükség esetén előre is tudja fordítani a szemét.
A bálnák és a delfinek nem isznak tengervizet: folyadékszükségletüket vízben gazdag táplálékuk fedezi, szervezetük pedig minimálisra csökkenti a vízveszteséget.
A különös, áttetsző leptocephalust 37 éven át önálló halfajnak gondolták, mire kiderült: valójában az európai folyami angolna lárvaállapota.
A napfényes felszíntől az abisszális síkságokig egymástól gyökeresen eltérő élőhelyek követik egymást. Bemutatjuk az óceán hat mélységi szintjét, különös lakóit és a fenéken kialakuló „por sivatagát”.
A szalpák átlátszó, agy nélküli gerinchúros állatok, amelyek nemzedékváltással szaporodnak. Különös telepeik és ürülékük az óceáni szénkörforgásban is fontos szerepet játszik.
A geoduck mélyen a homokba ásva él, szifója akár egy méteres is lehet. Átlagosan 150 évig él, lehalászott állománya pedig csak évtizedek alatt áll helyre.
