A céltudatos gesztusokkal történő kommunikáció nem csupán a főemlősökre jellemző. Egy új vizsgálat szerint az afrikai elefántok, ha nem értik meg őket, nem egyszerűen megismétlik a sikertelen jelzést, hanem más gesztussal próbálják kifejezni a szándékukat.
Sokáig úgy gondolták, hogy a gesztusok tudatos használata kizárólag az ember és az emberszabású majmok sajátossága. Az állati kommunikációnak azonban több összetettségi szintje van. A legegyszerűbbek a külső ingerekre adott reakciók, például a fájdalom miatt hallatott kiáltás. Ennél összetettebb a céltudatos kommunikáció, amikor az állat szándékosan ad jelzést azért, hogy befolyásolja egy másik egyed viselkedését. További szintet jelent, ha egy állat a másik véleményét vagy tudását próbálja megváltoztatni.
Számos kutatás igazolta, hogy az emberszabású majmok, köztük a csimpánzok és az orangutánok, képesek a második, céltudatos szinten kommunikálni. Sokáig nem lehetett azonban tudni, hogy ez a képesség a főemlősök rendjén kívül is elterjedt-e. Más fajokról kevés adat állt rendelkezésre, és azok is rendszerint egy-két jellegzetes gesztusra korlátozódtak, például bizonyos madaraknál vagy halaknál.
A kutatók ezért arra voltak kíváncsiak, hogy a fejlett kognitív képességekkel és összetett társas élettel rendelkező elefántok képesek-e hasonlóan rugalmasan és tudatosan használni a gesztusok szélesebb tárházát.
A vizsgálat során a szándékos kommunikáció három ismérvét keresték. Az első a közönség figyelembevétele: az állat akkor gesztikulál, amikor nézik. A második a kitartás, vagyis addig próbálkozik, amíg el nem éri a célját. A harmadik a leleményesség: ha egy jelzés nem működik, másik gesztusra vált.
A Royal Society Open Science folyóiratban megjelent kutatásban 17, félig szabadon élő afrikai szavannaelefánt vett részt egy zimbabwei rezervátumban. A kísérlet az állatok jutalomfalat iránti vágyára épült. Mindegyik elefánt elé két, számukra elérhetetlen tálcát tettek: az egyiken hat alma volt, a másik üresen maradt. A közelben egy kísérletvezető állt, akinek az állatok jelezhettek.
Háromféle helyzetet alakítottak ki. Sikeres kommunikáció esetén az elefánt megkapta mind a hat almát. Sikertelenség esetén az üres tálcát adták neki, részleges siker esetén pedig csak egy almát a hatból. A próbálkozásokat videóra vették, majd elemezték. Összesen 313 gesztushasználatot rögzítettek, amelyek 38 különböző típusba tartoztak.
Az eredmények szerint az elefántok valóban szándékosan kommunikáltak. A 17 állat közül 16 szinte kizárólag akkor gesztikulált, amikor jelen volt és figyelt rájuk a kísérletvezető. Jelzéseiket az ember vagy az almás tálca felé irányították, az üreset pedig teljesen figyelmen kívül hagyták. Ez arra utal, hogy tisztában voltak vele, kihez kell fordulniuk.
Az állatok kitartónak is bizonyultak. Akkor folytatták a legelszántabban a gesztikulálást, amikor csak részben érték el céljukat: az első alma megszerzése után tovább próbálkoztak a többiért. Ha viszont az üres tálcát kapták meg, csökkent a kitartásuk. A kutatók szerint a tréningekhez szokott elefántok ezt akár a „foglalkozás” végének és az élelem megtagadásának is tekinthették.
A legszokatlanabb eredmény a leleményességükhöz kapcsolódott. Amikor a kommunikáció teljesen kudarcot vallott, az elefántok olyan új gesztustípusokat kezdtek használni, amelyekkel kezdetben nem próbálkoztak. Vagyis nem a hatástalan jelzéseket ismételgették, hanem más megoldást kerestek. Ez azt mutatja, hogy felmérték saját cselekedeteik eredményességét. Ha viszont elérték a céljukat, gyakrabban ismételték meg ugyanazt a sikeres gesztust.
A tanulmány elsőként szolgált rendszerezett bizonyítékkal arra, hogy az elefántok az emberszabású majmokhoz hasonlóan sokféle, rugalmasan alkalmazott gesztussal képesek céltudatosan kommunikálni. Az elefántok és a főemlősök utolsó közös őse mintegy 100 millió éve élt, így ez az összetett kognitív képesség egymástól függetlenül, konvergens evolúció révén alakulhatott ki náluk. Mind az elefántoknak, mind az emberszabású majmoknak szükségük van rá csoportjaik bonyolult társas kapcsolatainak fenntartásához.