A menyétfélék vakmerőségéről legendákat lehetne mesélni, és a coboly sem kivétel. Nehéz elhinni, hogy ez a gyönyörű bundájú, kedves arcú állat valójában rendkívül hatékony ragadozó.

A coboly prémje a 17. században az orosz állam egyik fontos bevételi forrása volt. Az intenzív vadászat az elterjedésére is hatással volt: ma Oroszország tajgavidékén, az Uráltól a Csendes-óceán partjáig találkozhatunk vele, holott korábban a Vjatka és a Káma felső folyásánál, valamint Karéliában is élt. A helyzet ugyanakkor nem reménytelen: a védelmi intézkedéseknek köszönhetően állománya jelenleg stabil, és ha a körülmények nem változnak, a fajt nem fenyegeti veszély.

A coboly testhossza legfeljebb 56 centiméter, ebből mintegy 20 centimétert tesz ki a farka, testtömege pedig elérheti a két kilogrammot. Méretéhez képest rendkívül erős, hajlékony és ügyes: otthonosan mozog a fák lombkoronájában, a sziklahasadékokban és a mély szibériai hóban egyaránt.

Általában 30–70 centiméteres ugrásokkal halad, de szükség esetén akár két métert is képes ugrani. Futás közben hátsó mancsait pontosan az elsők nyomába helyezi. Télen gyakran a hó belsejében közlekedik, így váratlanul csaphat le az ott rejtőző apró állatokra.

Alapvetően helyhez kötött: ha megfelelőek a körülmények, éveken át ugyanazon a területen marad. Lakóhelyét ennek megfelelően rendezi be. Természetes üregeket választ, amelyeket száraz fűvel bélel ki, és több odút használ a hideg átvészelésére, rövid pihenőkre, illetve éjszakázásra; utóbbiak mellett külön helyet alakít ki az ürítéshez. Ha azonban elfogy a táplálék, vándorútra kelhet, és akár kétszáz kilométerre is eltávolodhat eredeti területétől.

A nagy étvágyú cobolynak naponta nagyjából nyolc pocoknyi táplálékra van szüksége, ám jóval nagyobb zsákmányt is megtámad. Hegyi folyók közelében rendszeresen halászik, és nála méretesebb, nehezebb halakat is kifog. Az ívás után a partra vetődött haltetemeket sem hagyja ott.

Kiváló mászóképessége és állandó éhsége a mókusok hatékony vadászává teszi. A Krasznojarszki határterületen például a cobolyok évente több millió mókust ejtenek el. A madarakat sem kímélik, különösen a kevésbé jól repülő császármadarakat és siketfajdokat.

Egy éhes coboly olyan állatot is megtámadhat, amely első pillantásra legyőzhetetlen ellenfélnek tűnik. Ilyen a Szibériában és a Távol-Keleten élő pézsmaszarvas: tömege 10–18 kilogramm, vagyis legalább ötször, de akár kilencszer is nagyobb lehet a legtermetesebb cobolyénál. Mivel ekkora zsákmányt nem tud egyszerre elfogyasztani, a maradék húst elrejti. A kemény télben jól jön a tartalék.

Étrendje azonban nem csak húsból áll. Vadászat közben szívesen fogyaszt minden számára megfelelő növényi táplálékot, köztük cédrusfenyőmagot, berkenyét, áfonyát, vörös áfonyát és más bogyókat.

A cobolynak is vannak ellenségei: a medve, a farkas, a hiúz és a rozsomák egyaránt elejtheti. Megfogni azonban nem könnyű. Gyorsan fára menekülhet vagy eltűnhet a hóban. Előfordult, hogy a sarokba szorított állat rátámadt a kutyákra, majd azok pillanatnyi meglepetését kihasználva elmenekült. Közben összezavarta a nyomait, és tuskók, kidőlt fák vagy sziklák között rejtőzött el.

A coboly akár húsz évig is élhet, és még tizenöt éves korában is szaporodhat. A párzás nyár közepén történik, a kölykök pedig általában a következő év májusának elején születnek meg. A vemhesség körülbelül kilenc hónapig tart, ám az első hét hónap nyugalmi szakasz: a magzat aktív fejlődése csak a születést megelőző két hónapban zajlik.

Egy alomban rendszerint három-négy kölyök jön világra. Születésükkor mindössze 20–25 grammosak, és körülbelül egy hónapig vakok, illetve magatehetetlenek. Az anya egy faodúban rejti el őket, és rendkívül elszántan védi a fészket: ugatásszerű hangokat hallat, és a nála többször nagyobb ragadozóknak is nekiront. Fellépése annyira meggyőző lehet, hogy ellenfelei inkább visszavonulnak.

A kölykök gyorsan fejlődnek, három hónapos korukra már elérik a felnőttek méretét, és nincs többé szükségük anyjuk védelmére. Ekkor saját területet keresnek maguknak, és megkezdik önálló életüket a tajgában.