A jóból is megárthat a sok. Ez talán kevésbé igaz az egészségre, a boldogságra vagy az arany retrieverekre, más esetekben azonban nagyon is érdemes észben tartani. A vízről például általában azt gondoljuk, hogy minél többet iszunk belőle, annál jobb, holott túlzott fogyasztása akár halálos mérgezést is okozhat.

Hasonló a helyzet más, alapvetően hasznos dolgokkal is: veszélyessé válhatnak, ha túlzásba visszük őket. Mivel jónak tartjuk ezeket, a kockázatot könnyű figyelmen kívül hagyni. Ide sorolható az intelligencia is – legalábbis annak az a formája, amely segít megérteni a könyveket és jól teljesíteni a vizsgákon. Bizonyos helyzetekben ugyanis éppen az észbeli képességeink sodorhatnak olyan csapdákba, amelyeket némi egyszerűséggel könnyebb lenne elkerülni.

## 1. Mindenre túl bonyolult magyarázatot keresünk

Rengeteg olyan dolog van, amelyet nem tudunk, sőt talán nem is tudhatunk biztosan. Ilyen például az, hogy az összetett rendszerek – köztük a tőzsde vagy a gazdaság – miért éppen úgy viselkednek, ahogyan. Az emberi érzelmeket és a társadalmi preferenciák változását sem lehet egyszerűen képletekre redukálni. Ilyenkor az alázat védhet meg a túlzott magabiztosságtól.

A nagyon intelligens embereknek azonban nehéz lehet elfogadniuk saját tudásuk korlátait. Szívesen mozgósítják szellemi képességeiket, ezért bonyolult történeteket és összetett ok-okozati modelleket alkothatnak. Ha ráadásul úgy vélik, hogy a bonyolultság az intelligencia jele, az intelligencia pedig egyet jelent a pontossággal, könnyen azt a magyarázatot választják, amely a legtöbb gondolkodást igényli – nem feltétlenül azt, amelyik helyes.

Ha valakitől megkérdezik, miért esett az előző héten 0,23 százalékot a tőzsde, lehet, hogy egyszerűen megvonja a vállát. Egy nagyon okos ember ezzel szemben hozamgörbemodellt mutathat be, visszamenőleges elemzési adatokat sorolhat, majd megjósolhatja, folytatódik-e az esés. Csakhogy vékony a határ a szellemi alaposság és a saját, megalapozatlan elképzeléseinkbe vetett hit között. A túlzott önbizalom miatt ezt a határt könnyű észrevétlenül átlépni.

## 2. Nem hallgatunk a „hétköznapi” emberekre

A magas intelligencia egy különleges közösséghez tartozás érzését keltheti, ezért az okos embereknek olykor nehéz egyenrangú félként tekinteniük azokra, akik kívül állnak ezen a körön.

Egy tudományos fokozat, felső vezetői pozíció vagy rangos díj megszerzése sok idővel, pénzzel és stresszel járhat. Mindez azt a benyomást keltheti, hogy akinek nincsenek hasonló eredményei, az nem adhat értékes és hasznos információt.

Pedig nem a legtekintélyesebb, hanem a legjobb ötletnek kell győznie, és sosem tudhatjuk, kinek jut eszébe. Ez az elv természetesen nem alkalmazható olyan összetett és veszélyes területeken, mint az orvoslás vagy a magfizika, ahol a hozzá nem értés ára rendkívül magas. Egy idegsebésznek például nem a mentőautó sofőrjétől kell szakmai tanácsot kérnie.

Ha azonban nem élet-halál kérdéséről van szó, érdemes nyitottnak maradni a különféle nézőpontokra. Egy megoldást nem célszerű pusztán azért elvetni, mert munkaruhát viselő ember javasolja, nem pedig öltönyös szaktekintély.

## 3. A hírnevünk kedvéért ragaszkodunk a régihez

Az intelligens emberek gyakran következetes teljesítményükkel tűnnek ki. Valaki például arról válhat ismertté, hogy pontosan előre jelzi az olajpiaci változásokat vagy rendre eltalálja a választások eredményét. Ha azonban a világ megváltozik, ő pedig kétségbeesetten próbálja megőrizni korábbi státuszát, könnyen egy már nem létező valóság szakértőjévé válhat.

A körülmények átalakulásakor új területet kell keresni az intelligencia kamatoztatására, vagy módosítani kell a munkamódszereket és az előállított terméket. Ez különösen nehéz, ha a környezet állandóságot vár el, és ragaszkodik ahhoz, hogy az illető újra meg újra ugyanazt tegye.

Sokszor maguk az érintettek is ezt akarják, mert védeni szeretnék szakmai és szellemi hírnevüket. Ha valakit már egy adott terület szakértőjeként tartanak számon, nehéz lehet egy új irányban fejlődnie. Még nehezebb továbblépni, ha az ismertségét olyan elképzeléseknek köszönheti, amelyek később tévesnek vagy idejétmúltnak bizonyulnak. Emiatt sok okos ember nyilvánvalóan rossz ötletekhez is ragaszkodik.

Gyakran azt várják tőlük, hogy ismételjék meg azt, ami korábban bevált és eredményt hozott. Csakhogy minden tapasztalatnak van szavatossági ideje. Akiket nem terhelnek a múlt szellemi sikerei, olykor könnyebben alkalmazkodnak a jelenhez, mint azok, akik akkor is ugyanúgy folytatják, amikor a valóság már megváltozott.